Sziasztok!
Tudom-tudom későn hoztam a részt, de tudjátok miért, habár volt még néhány dolog ami közbejött. Úgyhogy sajnálom. :/
A vicces történet pedig arról szól, hogy én és a családom, hogyan jutottunk fel Budapestre a szemészetre. xD ( szemüveges vagyok azért mentünk ) Hát elég érdekesen... Először is olyan dugóba keveredtünk, hogy jó ha 5 percenként mentünk 4 métert. Utána nagy nehezen ( az én és a GPS segítségével ) megtaláltuk az utcán, ahol lenne a klinika. A parkolóhely természetesen fizetős volt, és alig akarta elfogadni a pénzérméket. Mi anyával elindultunk, és később apa is utolért. A Mária utca 9-et kellett volna megtalálnunk. Már majdnem megvolt, mikor megállított minket egy emberke, hogy itt nem lehet átmenni, miszerint filmforgatás folyik. Mondom mivan!? xDD Már itt teljesen elegem volt a napból... Azután kiderült, hogy egy KOREAI fimet forgattak. Ott álltunk egy 10 percet, mire elkezdték. Úgy volt, hogy az utcába ment egy kocsi a járdán meg quad-dal mentek a kamerások. Na és azok szépen nekimentek egy oszlopnak. :D Mi meguntuk a várakozást és megkerültük az egész épületet, hátha onnan átengednek, de onnan se sikerült. Megjavították a kamerát, és leforgott a jelenet. Mi elindultunk megkeresni a Mária utca 9-et ismét, de aztán két nőtől megtudtuk, hogy nem is ott van a szemklinika. -.- Nagy nehezen azt is megtaláltuk, és kiderült, hogy anya rosszul hallotta a címet a telefonba, mert itthon amikor időpontot kért, akkor mondták neki a címet.
Nos ennyi lett volna a kicsi történetem. :D Jah és ez minden szerdán történt. Igaz ez nem annyira lényeges xD
Nem húzom tovább az időt :) Tatararaaa :D Itt az új rész, remélem tetszeni fog, és jó olvasást hozzá! ^^
13.rész London
Körülöttem sötétség volt, de hangos nevetés hallatszott.
Pislogtam egyet-kettőt, mire csak azt vettem észre, hogy a saját
magasságomtól magasabban vagyok a földtől és ez szokatlan volt. Gondolom valaki
vitt a hátán. Kicsit balra fordítottam a fejem, hogy megnézzem a szállítóm
arcát. Egy kicsit csalódott voltam, mikor Niall vigyorgó arcával találtam
szembe magam, mert azt hittem, hogy Louis visz, de nem bántam, mert kicsit
haragszok Louis-ra, amiért elhagyott. Ha csak néhány órára is, de azt éreztette
velem, hogy nincs mellettem, és örökké elment. Niall előre fordította a fejét,
és kiáltott egyet.
- Héé srácok! Csipkerózsika felébredt! – nevetett.
Én is a többiek irányába néztem, de még egy kicsit homályos
volt a tekintetem, így pislogtam kettőt, mire megláttam egy kisbuszt, amiből
Louis éppen mászott ki. Vigyorgott és intett nekem egy aprót köszönésképpen,
amit én viszonoztam. Louis mögé nézve megláttam Harry vigyorgó arcát, majd
mögüle Flórát. Hirtelen a csomagtartó csapódását hallottam, azután Liam és Zayn
jött a kocsi mögül. Mindkettejük arca felderült, mikor megláttak. Liam
mosolygott és biccentett a fejével felém, én pedig intettem neki. Zayn odajött
mellénk, majd felém fordult.
- Segíthetek? – nyújtotta a kezét.
Megfogtam a kezét, mire ő szorosan magához húzott, és úgy
tett le a földre. A lábaim még gyengék voltak, így ébredés után, ezért kicsit
megszorítottam Zayn kezét, mert meginogtam.
- Óvatosan… - Zayn kissé megijedt.
- Gyakorlatilag azt sem tudom, hogy hol vagyok, de azért
álljak a lábamra, igaz? –nevettem.
- Hát hol lennél? Megérkeztünk Londonba! – jött oda Louis is.
Nem tudom, hogy féltékenységből-e vagy miért, de mérgesen
nézett Zayn-re, majd a kezét lelökte az enyémről, s megfogta a másik kezemet.
Hűvösen rám mosolygott, majd a kocsihoz kezdett húzni. Csalódottan visszanéztem
a mögöttem tátott szájjal álló Zayn-re és Niall-ra, majd megrántottam a vállam.
Liam a kocsi nyitott ajtaja mellett állt. Louis megállt előtte, és engem
előrerántott, hogy beüljek a kocsiba. Harry és Flóra rémülten nézték Louis
cselekvéseit. Behúzódtam az ablak mellé, majd a fejemet nekitámasztottam.
Behunytam a szemem, mert nem akartam Louis-t így látni.
- Louis... nyugi… - szólt neki Liam, mire beült mellém a
kocsiba.
- Hé… - rázta meg a vállam.
Morogtam egyet, és jobban összeszorítottam a szemem.
Sóhajtott egyet, majd a fejét a kezébe temette. Louis mellé Niall ült, Harry
mellé pedig Zayn. Liam vezetett. Az út csöndesen telt. Sajnos ez nem olyan
barátságos és megnyugtató csönd volt, hanem nyomasztó és kínos. Szinte semmit
sem láttam a városból, mert nem mertem kinyitni a szemem, Louis miatt.
Furcsálltam ezt a viselkedését… nem tudom miért lehetett. Mindenkit megöleltem,
mikor kiszálltak, és ezt Louis nem vette valami jó szemmel. Harryék nem laktak
tőlünk messze szerencsére. Max. 2 utcányira, míg a többiek legalább 4-re . Louis mondta, hogy Harry ezt a távolságot mindig lekocogja, ha át kell
mennie hozzá. Liam minket is kitett a nagy ház előtt. Gyorsan megöleltem őt
is, majd mentem Louis után. Mikor mellé értem megfogta a kilincset, de még nem
nyitotta ki.
- Mehet? – vigyorgott rám.
Nyeltem egy nagyon, majd bólintottam egy aprót. Louis
kitátotta előttem a nagy faajtót, mire gyönyörű látvány tárult elém. A falak
barnás árnyalatúak voltak, talán márványburkolat. Balra nézve a konyhát láttam. A
konyha asztalához tartozott három fekete bárszék. Azok mögött volt az
étkezőasztal, amin egy szál rózsa díszelgett, körülötte zöld gyertyákkal.
Jobbra fordulva megpillantom a fekete lépcsőt, de még nem mentem fel rajta,
hanem utamat a nappaliba vettem. A szememet majd’ kiütötte a hatalmas TV, és az
ablakokon beszűrődő fény csikizte az arcom. Tudtommal Londonban mindig rossz
idő van, így jól esett a meleg fogadtatás. A TV alatti polcrészen lejátszók
voltak. Ha felnéztem a szoba sarkaiba megláttam a hatalmas hangfalakat is, amik
a lejátszóhoz tartoztak. A kedvenc színem a kék, így a tekintetemet a kéken
megvilágított polcokra vittem.
Mikor körbenéztem már csak tátott szájjal
álltam. Hirtelen Louis átkarolta a derekamat, mire én összerezzentem, majd a
fülembe súgta:
- Menjünk fel! – hangja lágy volt, és édes.
Louis mindig olyan érzéseket kelt bennem, amiket eddig senki.
Most egy kicsit haragudtam rá a repülőtéren és a kocsiban tanúsított
viselkedéséért, de képtelen vagyok haragudni rá, mert mindig meg tudja mutatni
az aranyos, odaadó, törődő énjét. Nem tudom, hogy képes erre, de talán ezt
hívják szerelemnek. Megfogta a kezemet, és a már nem rég említett lépcső felé
vezetett. A lépcső fokai is különböző
színűek voltak: fekete-fehérek. Miközben lépegettem fel egyfolytában csak
mosolyogtam. Fogalmam sem volt, hogy miért… ez csak belülről jött. Az emeletre
érve megláttam három ajtót. Egyet jobboldalt, egyet baloldalt, és egyet velem
szemben. Louis felért mellém, majd megfogta a vállamat.
- Na? Melyiket választod? – nevetett.
Kuncogtam egyet, majd körbenéztem.
- Hát… menjünk sorba! – hátranéztem Louis-ra. – Kezdjük
ezzel! – indultam el a jobboldali ajtó felé.
Belépve egy fürdőszoba tárult elém. Nekem nagyon tetszettek a
földön a kövek, olyanok voltak, mintha valahova vezetnének.
Körbenéztem, és
elég furcsa volt nekem, hogy nem láttam a fürdőkádat. Szerintem Louis látta a
meglepődöttségemet, így a kis köveket követve megmutatta azt. Gyönyörű látvány
fogadott, mikor megláttam a kádat. Hatalmas volt!
- Úristen… - mentem oda a kád mellé, tátott szájjal, amin
Louis csak kuncogni tudott.
Végigsimítottam a szélén. Mosolyogtam egyet, azután
kisétáltam az ajtón. Barátom jött utánam, és bementünk a következő szobába. A
hálószoba. Amint
beléptem egy olyan inger fogott el, hogy nekem bele kell
vetnem magam az ágyba. Meg is tettem, majd onnan néztem körül. Oldalról még nem
láttam rendesen a TV-t, de így az ágyból tökéletes volt a hatalmas plazmára a
kilátás.
Balra nézve volt egy nagy ablak, ahonnan látni lehetett az utcát.
Legurultam az ágyról, és odamentem az ablakhoz, majd kinéztem. Látni lehetett a
Big Ben-t. Mosolyogtam egyet, ez után éreztem, hogy Louis hátulról átölel. Maga
felé fordított, és egyre közelebb hajolt hozzám. Először csak lágyan csókolt,
de utána már szenvedélyesebb volt. Hozzátolt az üveghez, és úgy folytatta.
- Állj! – toltam el magamtól hirtelen.
Elhúzódott, és kérdői tekintettel nézett rám.
- Mi volt veled a reptéren? – húztam fel a szemöldököm. – Ne
hidd, hogy elfelejtkezek róla. A fiúkat is biztos zavarta a viselkedésed… nem
csak engem.
Louis lesütötte a szemét, majd a homlokához emelte a kezét.
Sóhajtott egyet, és megszólalt.
- Sajnálom… csak nehéz volt feldolgozni, hogy újra itt vagy.
És nem akarlak elengedni… vagy másnak odaadni.
Nevetni kezdtem.
- Kire lehetnél féltékeny? Zayn-re? Liam-re?
Tett egy pár lépést hátra, és lehuppant az ágyra. Arcát a
kezébe temette. Mosolyogni kezdett.
- Olyan hülye vagyok…
- Tudom. – nevettem, majd leültem mellé.
Vállára hajtottam a fejem, és onnan néztem a város felett a
lemenő napot. A nap arany színűre festett mindent. Gyönyörű volt. Jó érzés volt
azzal átélni ezt a pillanatot, akit szeretek. Ezt a nyugalmat, és csöndet Louis
telefonjának a csörgése zavarta meg.
- Bocsi! – állt fel mellőlem, majd elővette a telefonját, és
felvette.
A telefon másik oldalán Dolly volt, mivel kihallatszott a
hangja, így tudtam, hogy ő az. Louis részéről nem volt nagy beszélgetés, mert ő
csak annyit mondogatott végig, hogy „Oké”. Végül letette és felém fordult.
- El kell mennem… - mondta szomorúan. – Dolly megbeszélésre
hívott. Sajnálom.
- Jól van már! Ne sajnálj semmit! Ez a munkád… ezt el kellett
fogadnom, mikor idejöttem.
- Rendben. Köszönöm, kicsim. – mosolygott, adott egy puszit a
fejemre, majd elment.
Egyedül maradtam a hatalmas házban. Eszembe jutott, hogy még
egy ajtó zárva maradt előttem, így úgy döntöttem, hogy megnézem. Már furdalt a
kíváncsiság, mikor az ajtó elé értem. Rányúltam a kilincsre, de nem mertem
kinyitni. Mi lesz, ha Louis megharagszik, amiért bementem nélküle? Áh csak nem!
De ha mégis? Ott álltam az ajtó előtt lehajtott fejjel. Nagyon furcsán éreztem
magam, mikor nem mertem bemenni. Még egyszer körbementem a házon, hogy jobban
megnézzek mindent. Nekem a nappali tetszett a legjobban, így lefeküdtem a
kanapéra, és elővettem a telefonom. Unatkoztam kicsit, szóval amilyen program
volt a telefonomban azon minden végigmentem. Az Albumtól a Zenékig. Már vagy
egy órája a telefont bújtam, mire elérkeztem a Névjegyzékhez. Az „m” betűnél
tartottam, mikor meglepődötten vettem észre Ashley nevét. Hogy kerül ez ide?
Nem is kértem el a telefonszámát…
Hát… próba szerencse! Rámentem a telefonszámra, majd
hallottam a telefon kicsöngését. Hirtelen valaki felvette.
- Látom megnézted a névjegyzékeidet! – nevetett bele.
- Igen. – nevettem én is. – Hogy vagy? Találkozhatnánk
valamikor?
- Egész jól! Éppen a hasamat süttetem Hawaii-on.
- Micsoda? Hogy kerültél oda? – kérdeztem meglepetten.
- A stúdió hozott ide fotózásra. Egyébként ne aggódj, holnap
megyünk haza, így találkozhatunk.
- Ilyen jó helyekre jártok fotózni? Remélem engem is
felvesznek! – nevettem. – A tali, hol és mikor?
- Majd írok SMS-t ha hazaértünk, és majd megírom az időt meg
a helyet oksi?
- Persze, rendben! Azért majd nekem is lesz egy kevéske
mondanivalóm.
- Már kíváncsian várom! Egyébként holnap meg is nézhetnéd a
stúdiót, ha van kedved! Oké?
- Az nagyon jó lenne!
- mosolyogtam.
- Ohh, bocsi mennem kell. Mindjárt kezdődik a jógaóránk.
- Úristen… Akkor szia! – nevettem.
- Sziaaa! – köszönt el Ash is.
Miután letettem a telefont vigyorogni kezdtem, majd csak egyetlen
gondolat cikázott a fejemben. Modell
leszek. Modell leszek. Vagyis remélem. Ha már ennyire belegondolok a
modellszakmában sok olyan embert láttam, akit valamilyen egzotikus helyen
fényképeztek le. Szóval lehetséges, hogy még dzsungelbe is mennénk. Nevettem
ezen a gondolaton, majd bementem a konyhába és nekiláttam egy nagy adag müzlinek.