1. rész

Sziasztok!
Meghoztam - a nem tudom mennyire várt - 1. részt :D A fanfictionom címe: Tough Love. :) Szóóval remélem tetszeni fog, és minél többen olvassátok majd! :) Hagyj nyomot ha tetszett! ;)

1.rész A legszuperebb koncert

What Makes You Beautiful. Az első dal az első One Direction koncertemen. Nyár közepén voltam Flórával Budapesten.  3 év után csak eljutottam ide is! Most 16 évesek vagyunk. Nagyon jó helyet kaptunk majdnem az 1. sorban voltunk. Egy nagy táblát tartottam a kezemben, amire rá volt írva a Twitter nevünk Flórával és az, hogy „I love One Direction”. Ez ki se maradhatott. A nevünk azért volt rajta, mert úgy 1 hónappal ezelőtt írtam egy levelet Louisnak a Twitteren. Körülbelül akkor tudtuk meg, hogy jönnek Magyarországra, de nem azért írtam neki. Amit leírtam benne azt fontosnak találtam elmondani neki. Elég érzelgősre sikeredett. Valami ilyesmit írhattam ( persze angolul) : „ Szia, Louis Tomlinson! Én egy rajongód vagyok Magyarországról és most azért írok, mert van egy fontos dolog, amit el kell mondanom neked. Én nem vagyok olyan lány, mint a legtöbb rajongód, akik ha meglátnak, sikítva rohannak oda egy kézfogásért. NEM! Teljesen más vagyok! Szeretlek téged! De nem úgy, hogy azt akarom most rögtön, hogy feleségül vegyél. Nekem az is elég, ha boldognak látlak Eleanorral. J Minél tovább maradj vele és legyetek boldogok! ^^ Üdv: Szandy” Mondtam, hogy érzelgős lett! Válaszolt is rá… nagyon aranyos volt. Aztán Flóra is írt Harrynek valamit, de nekem nem árulta el, hogy mit. Tehát ezért kellett a név. A fiúk szuper hangulatot csináltak a koncert alatt, tomboltunk. Sokszor buzdítottak minket éneklésre - vagyis ugye a közönséget – amit teljesítettünk is, habár a mi hangunk teljesen eltompult a többi rajongóé mellett. Csodálatos volt őket látni élőben. Úgy láttam ők is nagyon élvezték. A végén pedig mondta Harry, hogy nagyon csinos lányokat lát a körünkben és ennek nagyon örül. Flóra erre elpirult én meg csak bámultam Harryre mire ő ránk nézett. Aztán Louisra pillantottam, mire ő csak mosolygott.  Mikor vége volt könnyes ( szó szerint! ) búcsút vettünk a fiúktól és elindultunk a kifelé vezető úton…

Mennénk ki az ajtón mire két izmos óriás - na jó csak a biztonsági őr – ordítozott utánunk.

- Úristen!! Mit csinálhattunk? – motyogtam Flórának.  - Remélem, nem visznek dutyiba. – aggódtam ismét.

- Nyugi már, hát mit csináltunk volna? – nyugtatott Flóra.

Amint ezt kimondta a két óriás – pontosabban biztonsági őr – is odaért hozzánk.

- Tóth Flóra? – nézett Flórára az egyik, mire ő bólintott.

- Farkas Alexandra? – nézett rám a másik.

- Csak Szandi.  - válaszoltam flegmán.

- Velünk kell jönniük – mondta mély komolysággal az egyikük.

Erre én hirtelen letérdeltem és elkezdtem kiabálni, hogy „Ne zárjanak be! Nem csináltunk semmi rosszat! Még túl fiatal vagyok a halálhoz! ” stb. Közben sírást imitáltam. Mikor befejeztem mondandómat felnéztem az egyik óriásra – akarom mondani biztonsági őrre – mire ő csak nevetett. Én felálltam leporoltam magam aztán kérdően néztem a vadul nevető „biztonsági őrre”.

- Tévedésben van kishölgy. – mondta a másik komor arccal.

Na, úgy látszik ebbe a monstrumba nem szorult semmi érzés.

- Szeretnénk, ha velünk jönnének. – mondta az, aki majdnem megfulladt a nevetéstől.

- Hát felőlem – mondta Flóra én meg csak álltam.  - Te nem jössz? – kérdezte.

- Ki tudja hova visznek ezek? Lehet, hogy megkínoznak! – mondtam nevetve.

- Jajj Szandi túl sok animét néztél! - mondta Flóra szintén nevetve.

Csak mentünk a nagy stadionban a két titán után, mikor egyszer csak kettéválik a folyosó.

- Te most erre jössz. – vágja a képembe a komorabbik.

- De Fló... – mondtam volna, de láttam, hogy Flóra már megy is el a másikkal. Flóraaa… megmentelek!! – szaladtam volna utána, mint Superman, de az óriás megfogta a karomat és elráncigált.

Utána lehajtott fejjel követtem az őrt. Meg se mertem mukkanni egész idő alatt nehogy valamit csináljon velem. Egyszer csak megállt előttem és kinyitott egy nagy fémajtót.

- Megérkeztünk. – mondta, majd belökött, becsapta – már amennyire lehetett -  az ajtót  – habár neki nem okozott gondot  -  és elment.

- Azért ilyen durván nem kellett volna. – suttogtam elhúzott szájjal.

Ültem még ott vagy 10 percet a gondolataimba mélyedve. Velem szemben egy ajtó díszelgett. Azon gondolkoztam, hogy lehetséges, hogy valami kínzóeszközt tolnak majd be, rajta amiért ilyen ellenségesen viselkedtem azokkal a titánokkal - bocsánat őrökkel.

Az ajtó nyitódik. Felállok, de félve becsukom a szemem.

- Nyisd ki a szemed! – hallom egy fiú hangját. Valahonnan olyan ismerős. Megnyugtató is volt ezért kinyitottam a szemem. Egyből könny szökött belé és elkezdtem a sírást. Louis állt előttem, teljes életnagyságban! Kicsit közelebb mentem hozzá, ő is jött felém. Mikor egymás előtt álltunk ő átölelt.

- Nyugodj meg! – hallom megnyugtató szavait mire letörlöm könnyeimet és ránézek, bele abba a gyönyörű kék szemeibe. Ismét elkapott a sírás. Lejjebb hajolt, hogy az arcaink egy szintben legyenek. A szemembe nézett és letörölte a könnyeimet.

- Köszönöm Louis! – mondtam mosolyogva majd megint megöleltem.  - De miért?  - kérdeztem.

Mivel még csak a középiskola kezdetétől tanulom az angolt nagyon figyeltem a válaszát, hogy meg tudjam érteni. Miért tettem fel egy ilyen kérdést? Habár annyira tudok már szerintem, hogy beszélgessek vele.

- A fiúkkal a koncertek alatt mindig nézelődünk a közönség elől lévő soraiból, hogy kit lehetne hátrahívni.  Meg ugye ott volt a te táblád is és a leveled. Mindig az választ valakit, akinek nincs barátnője - magyarázta.

Szerencsére megértettem mit akar mondani, de hogy én tudok-e értelmes mondatot alkotni, az már kérdés!

- Mi? – értetlenkedem. - De hát neked ott van Eleanor nem?

- Csak volt… – mondta lesütött szemmel. – Igazából már 1 hónapja szakítottunk csak a turné végéig titokban akartuk tartani. Próbáltuk leplezni. Néhányszor sikerült is csak pár kíváncsi rajongó rájött. Persze utána megkértük, hogy ne írja ki sehova és meg is tette úgy látom. – mondta mosolyogva.

- De hát ez volt élete legnagyobb szerencséje! - mondom hitetlenkedve.

- Köszönöm, hogy ezt mondod! – válaszolta erőltetett mosollyal.

Valamiért boldogságot éreztem a szívemben és legszívesebben mosolyogtam volna, de nem tettem, nehogy Louis-t megbántsam.

- Jaj, még mielőtt elfelejtem, valamire meg akartunk kérni titeket. – mondta kaján vigyorral a száján.

- És mi lenne az? – kérdeztem szintén mosolyogva.

- Gyertek el velünk a turnéra! – kiáltotta boldogan.

Szívemet melegség töltötte el, szememben pedig könnycseppeket éreztem.

- Miért? Miért? – kérdezem sírva. - Miért? – nem tudom abbahagyni.

- Várj, megmagyarázom! Magyarországon ez a legelső fellépésünk és egy jó dolgot szerettünk volna tenni az itteni rajongókkal. Ezt eszeltük ki a fiúkkal.

- És még lehet, hogy ebből még valami jó is kisülhet – mondta ezt a legszebb mosolyával.

Éreztem, hogy miért húzta el ennyire a mondandóját. De hát még csak 16 vagyok ember!

- Menjünk! – hallom Louis szavait nagy gondolkozásom közepette.

Kinyitja előttem az ajtót és mikor épp lépnék ki rajta, lök egy nagyot a hátamon. Kiestem gyakorlatilag, majdnem beleestem annak a nagy monstrumnak – pontosabban biztonsági őrnek - a nagy pocakjába. Louis csak röhögött rajtam, én meg dacosan felálltam és mentem tovább, mint aki jól végezte a dolgát. Persze, hogy a rossz irányba mentem! Erre Louis csak még jobban nevetett én pedig ennek nagyon örültem.

Flóra szemszög:

Szandi egy idióta. Úgy ordítozik, a folyosón mintha az élete múlna rajta. Néha nem értem, hogy lehet ilyen. Nah jó lehet, hogy a sok animétől meghülyült szegény. Az egész útból, amíg mentünk nem láttam semmit, mert ez a benga őr eltakart mindent a kilátásból. De egyszer csak megállt. Én pár centire álltam meg a hátától.

- Megérkeztünk, kishölgy! – mondta majd kinyitotta az ajtót, majd mikor beléptem becsukta.

„Ki a kishölgy maga hájpacni?”- kiáltanék utána, de inkább türtőztetem magam, mert tudom miért hoztak ide. Széles mosoly ül ki arcomra. Leülök a már előre odahozott székre, velem szemben egy ajtó van. Vajon Szandi mit gondolhat, mert neki elfelejtettem erről mesélni. Szerintem össze-vissza rohangászik fejvesztve. 10 perc után látom, hogy nyílik az ajtó és „nagy meglepetésemre” belép Harry. Jajj Harry! Annyira vártam ezt a pillanatot.

- Harry! – kiáltok, majd felállok a székemből és odarohanok.

Érzem, hogy egy könnycsepp folyik az arcomon. Sírok. Habár hogyne hiszen a szerelmem áll előttem.

- Nyugi...! – nyugtat Harry, majd átölel. Erős karja végigfonódik testemen, én szorosan hozzábújok. Úgy érzem, mintha én lennék a legszerencsésebb ember a világon! És ez így is van!

- Örültél a levélnek? – kérdezem a twitterre utalva.

-  Hát írtam nem? – vigyorgott. - De igazából azért jöttem, hogy megkérjelek valamire... – kezdett bele mondandójába. - A fiúkkal azt szeretnénk, ha eljönnétek velünk turnézni. – mosollyal mondta ki ezt a mondatot.

A szemem kikerekedik, ismét könny szökik belé.

- Styles, te idióta! – ordítom arcába. Ő nevet majd megint megölel. De most sokkal gyengédebben, mint az előbb.

- De várjunk csak... - szökök ki karja szorításából.  - Mi az, hogy „jönnétek”?- kérdezem.

- Hát nem a barátnőddel jöttél ide? – válaszol.

- Csak ketten megyünk? – örülök meg a hírnek.

- Igen. – mondja Harry.

- Szandi most hol van?

- Szerinted? Természetesen Louis-szal  – mondja perverz vigyorral.

- Most miért nézel így? Csak nem? Úristen, Louis, én megöllek! – ordítom az ajtó felé dühösen.

- Nyugi nem csinál vele semmit. Remélem...– mondja mosollyal.

- Hát jól van…- rántom meg a vállam.

- Akkor mehetünk?- csapja össze két kezét Harry.

- Igen – válaszoltam egy széles vigyorral az arcomon.

Elindultunk az ajtóhoz. Harry úriember módjára kinyitotta nekem. Én megköszöntem, aztán megint az őrrel találtam szembe magam. Fintorogtam, de továbbmentünk. Olyan boldog vagyok.

Szandi szemszög:

Megyünk Louis-szal a folyosón, mikor meglátom Flórát és Harryt jönni velünk szemben. Én elkezdek feléjük rohanni, mint egy őrült, fülig érő mosollyal.

- Flóraaaa!!! – ordítozok – megint- a folyosón. Látom, hogy Flóra megtorpan egy kicsit.

Harry elé áll, hogy megvédje a becsapódásomtól. Kb. 2 centire álltam meg nagy nehezen Harry előtt.

- Naaa, pedig egy ölelést akartaam! – nézek durcás fejjel.  - Gonosz! – kiáltom Harryre mutatva, mire ő nevetésben tör ki.

- Na, itt van a te Flórád! – elment Flóra elől, én meg a nyakába ugrottam örömömben.

- Olyaaan boldog vagyok! – néztem hátra Louisra.

- Én is! – mondta Flóra Harryre nézve.

- Na, lányok meg volt a nagy öröm, szóval mehetünk a buszba? – kérdezte Harry.

- Igen!! – kiáltottunk, egyszerre amin még Flóra is meglepődött.

***

Harry és Louis ment elől. Mi ketten hátul. Néha a fiúk susmorogtak valamit, néhányszor nevettek is mire hátranéztek ránk. Ekkor nem értettük min nevetnek. Habár nekem kicsit furán esett. Mikor a buszhoz értünk az gyakorlatilag mozgott. Kicsit furcsálltam ezt, de felmentünk. A fiúk nem tudom, hogy udvariasságból-e, de előreengedtek. Kihúztuk a függönyt mire egy furcsa látvány tárult elénk: Liam a legfelső ágyon lógatja fejjel lefelé Zaynt, miközben Niall a földön fetrengve röhög. Hát jó! Ez az One Direction, mit is várhatnánk tőlük?  Liam, mikor kihúztuk a függönyt egyből ránk nézett és intett egyet. És hát mivel elengedte Zayn-t ... szegény…lepottyant Niallra. Aztán Zayn felugrott Niall-ról - aki a fájdalomtól kiáltozott – és üdvözölt minket.  Mi szintúgy. Louis és Harry bemutattak minket nekik mi meg csak álltunk megszeppenve. Niall is végre fel tudott kelni, erre megölelt minket. Lehet, hogy agyrázkódást is kapott szegény, ahogy ráesett Zayn. Liam is lemászott az ágyról. Pontosabban leugrott Zayn nyakába. Szegény Zayn mi lesz vele a turné alatt?

Elénk állt, mosolygott és üdvözölt.