10. rész

Sziasztok!

Annyira rossz érzés, hogy mindig kések, és bocsánatot kell kérnem. :( Az a baj, hogy nagyoon sok dolgom van, és alig van időm írni. Igaz ezt már elmondtam az előző résznél. Úgyhogy őszinte sajnálatom a késésekért. :) Remélem megértitek és a résszel ki tudok egyenlíteni! ;)

Jó olvasást hozzá! :D

10. rész Szenvedés felsőfokon

Louis szemszöge:

Nem tudom, hogy voltam képes ott hagyni őt. Az az átkozott szerződés! Mi értelme volt megkötni? Semmi… Igaz egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen érzéseink lesznek. Két egyszerű lány a semmiből, most pedig a mindenünk. Leültem egy székre a buszon, mikor az nagy morajlással elindult. Nem néztem ki az ablakon, mert ha meglátom sírni, akkor én is elgyengülök. Habár nekem sem kell sok. A lábaimat felhúztam a széken, és a kezemmel átöleltem, majd lehajtottam a fejem. Elborított a sötétség. Legbelül hatalmas fájdalmat, és csalódottságot érzetem. Gyenge voltam. Nem tudtam azt mondani, hogy nem köthetik meg a szerződést. De most már mindegy. Minden elveszett. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon. Nem akartam felnézni, de megtettem, és Zayn állt fölöttem.

- Nyugi haver!

Éreztem, hogy nyugtatni akart, de a szemében láttam azt az érzést, amit legfőképpen a fiúktól nem akartam kapni. De most megláttam. Haragudott, amiért otthagytam Szandit.

- Zayn… ne nézz így rám… Én is utálom magam miatta! – temettem be újra az arcomat a lábamhoz.

Csalódottan elvette a kezét a vállamról, és visszament a többiekhez. Hallottam a busz fékezését. Harry is biztos ugyanúgy érezhet, ahogyan én. Igaz neki könnyebb volt, mert már Flóra tudta. Az ajtó nyitódott, majd megláttam Harryt, aki lehajtott fejjel jött fel a buszra.

- Harry! – kiáltottam, és már előtte is teremtem, majd átöleltem.

Tudtam, milyen érzések kavaroghatnak benne. Megértettem őt. Ráhajtotta a fejét a vállamra, és elkezdett sírni. Eddig próbáltam magam némileg türtőztetni, de most már nekem is kicsordult néhány könnycsepp. Harry kicsit eltávolodott tőlem, megtörölte a szemét, majd a vállamra tette a kezét, és bátorítóan megrázogatta. Ezután bement a többiekhez. Ott maradtam egyedül. Megint. Csak álltam, és meg sem bírtam mozdulni. Harryben boldogságot fedeztem fel.

Harry szemszöge:

Éppen Flóra szobájában ültünk, mikor meghallottunk, hogy itt van értem a

busz. Szomorúan álltam fel az ágyáról, de még egyszer körbenéztem. Meg kellett jegyeznem a szobája hangulatát, illatát, az érzéseket. Ránéztem az ágya fölötti barackszínű falára, amin tömérdek poszter volt rólunk, és már kezdtem könnyezni. Az ajtó felé indultam, amin rajzok voltak, de a legtöbbről én néztem vissza magamra. Érdekes volt így látni magam. Kiléptem az előtérbe, ahonnan megláttam szemben a bejárati ajtót. Nagy levegőt vettem, és megfordultam, hogy szemben lehessek Flórával. Megöleltem.

- Köszönök mindent… - súgtam a fülébe.

Elkezdett sírni, én pedig szorosabban magamhoz húztam. Nem akartam előtte sírni.

- Szia… - adtam egy puszit a fejére, és elindultam az ajtóhoz.

Nem akartam csókot adni neki, mert akkor nehezebb lett volna elbúcsúznom. Megragadtam a kilincset, de nem tudtam lenyomni. A kezembe temettem az arcom, és próbáltam nem sírni. Flóra odajött mögém, megfogta a vállamat, és megfordított. Próbált a szemembe nézni, de én folyamatosan elnéztem. Haragosan megfogta a fejem, maga felé fordított, és megcsókolt. Na, pont ezt nem akartam! A csók után kiviharoztam a házból, egyenesen a buszba. A sofőr kinyitotta, én pedig felmentem rá, majd megálltam. Láttam Louis-t közeledni felém, majd éreztem, hogy átölelt. Nem bírtam tovább, és sírni kezdtem. Gondolom Louis-nak is eddig sikerült türtőztetnie magát, mivel neki is kicsordultak a könnyei. Néhány szipogás után eltoltam magamtól, a vállára tettem a kezem, és egy aprót ráztam rajta. Louis ledöbbenten állt, mikor én indultam a többiekhez. A fejem üres volt, képtelen voltam gondolkodni, de valamiért mégis boldog voltam. A szép emlékek, az ölelések, az érintések, a csókok megmaradtak az elmémben örökké. Louis-nak is meg kell ezt értenie. Ezek az apró örömök is sokat jelentettek a számomra, mivel már rég nem volt komolyabb kapcsolatom. Taylorral már fél éve szakítottam, és már hiányzott a női társaság. Ezt nem úgy kell érteni, hogy az első adandó nőre rávetem magam, mert ez nem igaz. Flóra iránt igazi érzéseket tápláltam. És még táplálok sokáig, mert ezek egyhamar nem fognak elmúlni. A szemeimet törölgettem, miközben beléptem a busz hátsó részébe, ahol a fiúk az ágyon ülve beszélgettek. Mikor megláttak meglepődött arcot vágtak, és Niall hirtelen leugrott az ágyról, majd megölelt. Én azt hittem, hogy lefordult az ágyról annyira meglepődött. Zayn, és Liam is megöleltek, majd Lou is csatlakozott hozzánk. Felültünk az ágyunkra, és beszélgettünk.

- Jól vagytok? – kérdezte tőlünk Liam.

- Aránylag… - nevettem. – De nem tiszta a fejem. Nem tudok, így haza menni.

- Mire gondolsz? – nézett rám Lou csillogó szemekkel.

- Nem maradnánk itt egy szállodában, hogy kiszellőztessük a fejünket? – kérdeztem a többiektől, félve a választól, de azért bíztam benne, hogy igent mondanak, mert megértenek, és segíteni próbálnak.

Jól gondoltam, mindenki belement a dologba, és felhívtuk Dolly-t, aki egy kisebb kiabálás után beleegyezett. Nem tetszett neki, hogy ellentmondunk neki, mert eddig csak ő dirigált, mivel nem nagyon voltunk benne ebben a „sztár” dologban, így segített nekünk. Most is szükségünk van rá, de nem annyira. Gondolom ezért is mérgelődött egészen eddig, mivel még sosem vittünk rajongót turnéra, meg sehova sem. Szóval egy szó: ellentmondás. Budapestre mentünk egy szállodába, amit Dolly felhívott, és elintézett mindent. Odaérve sietősen mentünk be, mert féltünk, hogy meglátnak a rajongók. Ha rájönnének, hogy még itt tartózkodunk, Magyarországon biztosan idesereglenének, és most csak nyugalmat szeretnénk. Felmentünk az emeletre, és az én szobámba vettük az irányt. Niall a fotelba, Liam és Zayn az ágyra telepedtek. Én és Lou pedig járkáltunk a szobában. Gondolkodóba estünk.

Szandi szemszöge:

Miután a busz elment meredten bámultam magam elé. Nem értettem az egészet. Megfogtam a bőröndömet, és elindultam a házba. Csak most kezdtem felfogni, hogy a kutyám már 10 perce csak ugat. Így szokott üdvözölni. Odamentem hozzá és megsimogattam. Szipogva álltam fel a földről, mert csak most jöttem rá mi is történt. Elment… Nem a sarki boltba ment el tejért! Nem! Eltávozott az életemből mindörökre. Most már csak távolról figyelhetem tetteit. Könnyeimmel küszködve rohantam be a házba. Az előszobában gyorsan lekaptam a cipőimet. Felnéztem, mikor hallottam a hálószoba ajtó nyitódását. Megláttam a szüleimet, akik meglepődve bámultak rám.

- Sziasztok! – szipogtam, és beviharoztam a szobámba.

Becsuktam az ajtót, és levágódtam a kanapémra. Sírni akartam, de még nem tettem, mert tudtam, hogy anyáék utánam jönnek. És milyen igazam volt! Csalódottan néztek rám, én pedig csak egyet tudtam mondani:

- Miért?

Apa átment az ő szobájukba – ami közvetlenül az enyém mellett van – és áthozott egy papírt, majd elém rakta. Szememmel gyorsan átfutottam, és megláttam az alján anya és apa aláírását. Könnyezni kezdtem, de a kezembe temettem az arcom, mielőtt még jobban sírtam volna. Anyáék megértették, hogy most nincs szükségem társaságra, ezért kimentek. A hátamra feküdtem a barna kanapén, és csak bámultam a plafont. Gondolkozni kezdtem. Miért kellett a szerződés? A suli miatt? De basszus még csak augusztus van! Legalább várhattak volna vele. „… gyermeküket időben, még az iskolakezdés előtt hazaszállíttatom. Leghamarabb a turné végén.”  Idéztem fel a szerződés egy sorát. És neki miért a leghamarabbat kellett választania? Nem értem… És a fiúk miért nem tettek ellene semmit? Túl sok a miért, csak sajnos kevés a mert, és a magyarázat. Kinyitottam a szemem, és körbenéztem a szobámban. Bármerre néztem csak őket láttam. Régebben sokszor csak bámultam a posztereimet. Belegondoltam milyen lenne velük találkozni. Most megtörtént… és fáj. Ismét sírni kezdtem, majd megfogtam a kedvenc plüssömet – ami egy elefánt pulcsival, és sapkával – és átöleltem. Annyi éjszakán át sírtam ebbe a plüssbe, hogy már kimosni se nagyon kellett. Úgy döntöttem, hogy bekapcsolom a laptopomat. Az első utam a facebookra és a twitterre tévedt. Twitteren nem volt sok érdekes dolog, ezért visszatértem a facebookra. Görgettem lefelé a kezdőlapon, mikor valami érdekes dologra lettem figyelmes.

9.rész

Halihóó!

Először is nagyon sajnálom, hogy csak most hozom, de mivel 8.-os vagyok, nagyon sokat kellett készülnöm néhány tantárgyból, hogy ki tudjam javítani a rossz jegyeket. Nyugi ne gondoljatok nagyon rosszra. Hármasra álltam, és a négyes kellett. :D Sikerült is szerencsére, de ez a blog rovására ment, így őszinte sajnálatom. Meg még ma, és hétfőn volt táncpróba, a farsangi tánchoz. Úgyhogy elég elfoglalt voltam, de szerencsére némi kis időt sikerült fordítanom az írásra, így megszületett ez a firkálmány. Most úgy döntöttem, hogy nem teszek bele képet, mert akkor csak holnap tudtam volna felrakni, és már nem akartalak várakoztatni. :)) Nem tudom mennyire fog nektek tetszeni, de döntsétek el! Komizzatok, mert csak úgy tudjátok ezt az információt nekem eljuttatni. :)

Jó olvasást mindenkinek a részhez! <3

9.rész Hazatérés

Flóra szemszöge:

Félek ettől a naptól, ugyanis ma hazamegyünk. Ha az a szerződés nem lenne minden tökéletes volna. Ezen a napon nagyon sok sírás lesz, habár én már tegnap este, mikor Harry elmondta kisírtam a szemem. Amikor 13 évesek voltunk Szandival elgondolkodtunk… mivel mindketten legjobb barátnők vagyunk, egy iskolába járunk – és még középsuliba is -, ezért eldöntöttük, hogy majd egyszer ki fogunk költözni Londonba. Mindketten nagyon szerettük a várost. Nem csak az 1D miatt, hanem mindkettőnket megfogott a város szépsége, a hatalmas építmények: Big Ben, London Bridge. Lassan nyitottam ki a szemem, és nem egy szép látvány fogadott, hanem Harry hátsója. Éppen valamit pakolászott a földön. Kicsit följebb ültem, hogy pontosabban megfigyelhessem mit is csinál. A bőröndjébe rakosgatta a már gondosan összehajtogatott ruháit. Mikor megfordult, hogy vegyen még ki a szekrényből, meglátta, hogy felébredtem.

- Ó, hát ébren vagy? – odajött és leült az ágy szélére. – Hogy aludtál? Jobban vagy? Tegnap nem is tudtunk beszélni. – hangja édesen csengett, majd egy kicsit közelebb hajolt, és az arcomra tette a kezét, és simogatni kezdett.

- Kicsit jobban, kösz. – egy aprót vigyorogtam. -  A tegnapi nap egy kicsit feltöltött.

Nem is gondoltam volna, hogy a mai nap tudok még mosolyogni, habár Harrynek mindig sikerül megmosolyogtatnia valamivel. Aggódó szemmel nézett rám. Úgy érzem, neki is rosszul esik, hogy megkötötték azt a szerződést, és el kell válnunk.

- Na, álomszuszék! Kelj fel, öltözz, pakolj össze, és mehetünk! – vigyorgott.

- Ennyire örült, hogy elmegyünk? – tettem a szomorút.

- Jaj dehogy is édesem! – adott egy puszit a homlokomra, majd újra a bőröndjének szentelte magát.

Én nagy nehezen kikeltem az ágyból, és a fürdőbe vettem az irányt. Próbáltam normálisabbra varázsolni a külsőmet, ami szerintem sikerült is. Úgy döntöttem, hogy kivasalom a hajam, habár ez egy kicsit több időt vett volna igénybe. Végül rávettem magam, hogy megcsinálom. Gondoltam, csak nem kell annyira sietni. Kb. fél óra alatt sikerült kivasalni az elég göndör hajamat. Mikor kiléptem a fürdőből Harry, úgy nézett rám, mint aki nem látott még élő embert. Ilyen szörnyen néztem ki? Utána nevetett, majd átölelt. Elkezdtem pakolászni, közben Harry az ágyon feküdt és nyomkodta a telefonját.

- A kis lusta! A telefonod képes vagy nyomni, de nekem nem segítesz? – fordultam felé.

- Mi van? Én már bepakoltam a saját cuccom. – nevetett, és tovább játszott a telójával.

- Huhh… - sóhajtottam, majd a szekrényhez mentem egy újabb ruhaadagért.

Na, ilyenkor vagyok pipa a szüleimre, mikor nem tudják hol a határ. Annyi ruhát pakoltak be erre a pár napra! Mindegy ezt a kis pakolást még túlélem. Igaz, azt már nem fogom, mikor a kapuban kell, majd búcsúzkodnom Harrytől. Belegondoltam ebbe, és egy kicsit megkönnyeztem. Szipogtam egyet, majd gyorsan letöröltem a könnyeimet, és újra pakolni kezdtem. Harry aggódó szemekkel nézett fel rám. Én megnyugtatóan mosolyogtam rá, és ő is villantott egyet.

- Ennyire fáj, hogy egyedül kell pakolnod? – viccelődött.

- Tiszta hülye vagy!

Próbáltam ezzel visszavágni. Harry csak nevetett egyet, én pedig már az utolsó ruhadarab bepakolásánál tartottam.

- Vééégre! – dőltem hátra, és a lábammal bezártam a bőröndömet. Visszahajoltam, hogy be is bírjam cipzárazni.

- Indulásra készen? – lépett oda mellém Harry a bőröndjével a kezében.

- Igen… - néztem le a föld felé, majd körbe a szobában.

Meg akartam jegyezni az utolsó hotelszobát. Itt voltunk utoljára. Ez már csak egy kedves emlék marad számomra. Mosolyogtam egyet akaratlanul is, és az ajtó felé vettem az irányt. Szomorúan csukta be Harry utánam az ajtót. Megfogta a kezem, és lift felé szeretett volna vezetni, de én megálltam.

 - Nézzük meg Szandiékat. – pillantottam az ajtó felé.

Kissé mérgesen nézett rám, de végül beleegyezett. Bekopogtam az ajtón, és mivel választ nem kaptam be akartam nyitni, de az már zárva volt.

- Basszus! – kiáltottam. – Szandi és Louis már rég kész vannak!

Harry elégedetten mosolygott, én pedig a liftig ráncigáltam. Utáltam, ha elkések, vagy ha valakinek várnia kell rám. Ez a hajvasalásom hibája! Beszálltunk a liftbe. Szerencsére senki nem volt benne, és reménykedtem, hogy nem is lesz más. A lift üveges volt, így láttam a hotel belsejét. Olyan gyönyörű volt. Aranyszínű lámpák lógtak a plafonról. A bár a földszinten már kinyitott, és ténykedtek benne emberek. Leértünk a legalsó szintre, és egy elég érdekes látvány tárult elénk.

Szandi szemszöge:

Gyorsan összepakoltam minden cuccomat a bőröndömbe. Igaz, most sokkal nehezebben fért bele, mint mikor anyáék küldték, mert tudniillik lusta vagyok a hajtogatáshoz. Ennek fényében csak bedobáltam a ruhákat, és már készen is álltam az útra. Nagyon boldog voltam, mert megyünk haza, ott összeszedünk még néhány cuccunkat, és irány London! Louis már nem volt olyan fényes állapotban, mint én. Valamiért kicsit szomorú, melankolikus aurát árasztott magából. Nem szeretem, ha valakinek ilyen az aurája, kisugárzása, mert akkor az enyémet is elrontsa, és ezt nem akartam. Próbáltam kicsit bolondozni, és így felvidítani, és ez némileg sikerült is. Most már legalább mosolygott. Én vigyorogva és ugrálva léptem ki a szoba ajtaján, míg Louis lefelé konyuló szájjal. Odamentem elé, mélyen a szemébe néztem, aztán a két mutatóujjamat a szájához tettem ezzel egy vigyort formálva. Lelökte a kezemet magáról, és megfogta azt, miközben esett volna le mellém. Ő is a szemembe nézett. Meg akart csókolni, de én gyorsabb voltam nála, és már előbb rátapasztottam ajkaim az övére. Hosszú, szerelmes csók után megindultunk a lifthez. Beléptünk, és csillogó szemekkel néztem kifelé az üveges részén. Láttam a földszinti bárt, de az még nem nyitott ki. Ilyen korán lenne? Azért még biztos voltam benne, hogy mi leszünk az utolsók, akik leérnek, de meglepő módon tapasztaltam, hogy nem. Flóra és Harry még nem voltak ott. Niall és Liam éppen csocsózott, ügyet sem vetve ránk. Gyorsan odarohantam az asztal azon végéhez, ahol a kék húzócskák voltak.

- Niall céloz, lő, és góól! – kiáltottam, mikor megtörtént az esemény, majd a csípőmre tettem a kezem, és rosszallóan néztem rájuk, amiért nem vettek észre.

Legalább egy „Szia-t” kipréselhettek volna magukból, mikor leértünk. Niall-nak felcsillant a szeme, mikor meglátta, hogy ott vagyok, és adott egy hatalmas ölelést.

- Sziaaa! És bocsi… - aranyosan megvakarta a fejét.

Én Liam felé tártam szét a karom, majd ő is megölelt.

- Jut eszembe… Zayn hol van? És Danielle? – kíváncsiskodtam Liam felé.

- Danielle-nek el kellett utaznia. Egyébként, ha egy kicsit előbb érkeztek még el tudtatok volna búcsúzni. – nevetett. – Zayn pedig felhívta az anyukáját. – mutatott egy kis zugba, ahol tényleg láttam Zayn-t, aki már a sírás küszöbén volt.

Louis ledobta magát az ott lévő kanapéra, és kényelmesen elhelyezkedett. Én leültem a Louis-szal szemben lévő ülőhelyre, és lefektettem magam előtt a bőröndömet, majd odarúgtam Louis-hoz. Nevetett, és visszarúgta nekem. Látszólag unatkoztunk. Niall és Liam már nevettek rajtunk. Láttam, hogy Zayn leteszi a telefont, és megközelít minket miközben törölgeti a szemét. Gyorsan felálltam, hogy odamenjek, de Louis pont akkor rúgta a lábam alá a bőröndöt, és én majdnem elestem, de Zayn elkapott. Felnéztem, és mosolyogtam egyet, mert azt hittem elesek. Mikor normális álló helyzetbe kerültünk megöleltem, mert még láttam rajta a sírás nyomait.

 - Ne sírj Zayn! Nemsokára otthon leszünk, és találkozhatsz anyukáddal, testvéreiddel, és Perrie-vel!

Ő is megölelt. Mikor elváltunk mosolygott egyet, majd letelepedett Louis mellé. Liam is elment a csocsóasztaltól, mondván ő már unja a játékot. Niall-al szinte egyszerre néztünk egymásra. Nevettünk, én pedig odarohantam és elfoglaltam Liam helyét.

- Nem veszítek egy lány ellen! – mondta Niall.

- Ugye tudod, hogy otthon körülbelül minden nap játszottam csocsót? – megropogtattam az ujjaimat.

Niall nyelt egyet, majd bedobta a labdát a lyukon, és elkezdődött a játék. Először szépen haladtam, mert már 8 gólt lőttem Niall még csak 3-at, de fordult a kocka, mert nem ment a játék. Utáltam veszíteni, ezért mikor Niall belőtt egy gólt ideges lettem, és így nem tudtam játszani normálisan. Talán ez lehetett az oka, hogy veszítettem ellene.  Nevetett rajtam egy sort – persze csak viccből – mire én felálltam, és rámutattam.

- Játszunk még egyet! Most már biztosan nyerek!

Niall egy vállrántással beleegyezett, és újabb játék következett. Liam közben elment kajáért, de csak magának hozott két szendvicset. Köszi Liam! Leült Louis és Zayn közé, és onnan figyelte a játékunkat. Persze Zayn és Louis is figyeltek, de nekik közben a csínytevésen is járt az eszük. Látszott rajtuk. Most próbáltam nyugodtan, higgadtan játszani, és ez szerencsére meglátszott a gólokon is. 5:2 az én javamra.

- És most következik a 6. gólom! – kiáltottam.

A labda be is ment, csak nem jött ki azon, amin ki kéne neki. Mind az öten nagyot nevettünk ezen, mert lehet, hogy nyertem volna, erre most elveszik a labda. Csakis én lehetek ilyen szerencsétlen! Egy hirtelen ötlettől vezérelve Niall-al megfogtuk az asztal két-két sarkát, felemeltük, majd ide-oda kezdtük dőlögetni. Hallottuk a labda hangját, ahogy gurul. Próbáltuk a kijárat felé vezetni, hogy kiguruljon, de nem ment. Eközben Zayn és Louis próbálták végrehajtani azt a tervet, amin az előbb járt az eszük. Liam harapott volna bele a szendvicsébe, mikor Louis kikapta a kezéből, és eszeveszetten rohanni kezdett, Liam meg utána. Kergetőztek egy darabig, Zayn meg a kanapén fekve röhögött. Én annyira néztem, hogy mit csinálnak a fiúk az egyik kezemmel véletlenül elengedtem az asztalt, és az az oldalára dőlt egy nagy dörömböléssel. Ebben a pillanatban kinyílt a lift, majd Harry és Flóra lépett ki rajta meglepetten. Flóra biztos azt gondolta, hogy szétszedjük a hotelt, Harry pedig legszívesebben beszállt volna Louis kergetésébe. Hirtelen tele lettem adrenalinnal, ahogy megláttam Flórát. Teljesen elengedtem az asztalt, majd Niall is ezt tette, így az az oldalán feküdt. Beleugrottam Flóra nyakába, aki még mindig sokkos állapotban volt. Ő is megölelt engem, majd éreztem, hogy valaki nagy erővel nekünk ütközik, és tőle is kaptunk egy ölelést. Louis volt az. A kezéből kiesett a szendvics, amit Liam készségesen fel is vett, majd ő is megölelt. Már egy nagy öleléskupacban álltunk, mire odajöttek még a többiek

is, majd ők is átkaroltak minket.

- Na, jó, ezt most miért is csináljuk? – szólalt meg Harry nevetve.

- Nem ’tom. – mosolyogtam én is, és mindenki szépen lassan elengedett mindenkit.

- Nos, mivel már ilyen szépen összegyűltünk hívjunk egy taxit, és menjünk! – javasolta Zayn.

Odamentem a bőröndömhöz, és magam elé vettem.

- Oké! – tettem a fejemhez a kezem, mint a kapitányok.

Mindenki felvette a saját bőröndjét, és elindultunk. Én ugrálva közelítettem meg az ajtót. Vigyorogtam egyet a recepciósnak, majd kipattogtam az ajtón. Kintre hallottam, hogy nevettek rajtam. Hátranéztem, és mosolyogva intettem nekik, hogy siessenek. Liam és Zayn elintézték a papírokat meg a kulcsokat a recepciósnál, majd jöttek ők is. Hívtunk egy sokszemélyes taxit, és az 10 perc alatt készségesen állt a rendelkezésünkre. Gyorsan odaértünk a reptérre is. Szerencsére a rajongók nem hátráltattak minket. Igaz a repülőtéren már kicsit gondba voltunk, mert ha nem volt ott 2000 lány, akkor egy sem. A fiúk adtak néhány aláírást, meg fotózkodtak is. Ez már nem volt valami gyors művelet, de azért el tudtunk indulni időben. A fiúk azt mondták, hogy 4 órás lesz az út.  Akkor körülbelül három órára otthon leszünk. Sohasem voltam rosszul repülőn, és ez most sem volt másképp. Flóra most ült először repülőn, de látszólag ő is jól volt. Igaz néha odasúgta nekem, hogy nem érzi jól magát, de utána mindig rendbe jött. Egész végig filmet néztem, beszélgettem a többiekkel, és zenét hallgattam. Így gyorsan véget ért az a 4 óra. A leszállás előtt kb. 10 perccel kinéztem az ablakon, hogy megcsodálhassam a Magyar tájakat. Nem valószínű, hogy sokszor fogom még ezt látni. Amikor a repülő a talajra ért, egy kisebb szorongás futott végig a testemen. Mi lesz, ha a repülőcsarnok tele lesz rajongókkal. Már biztos a magyar Directionerek tudják, hogy a fiúkkal voltunk. Habár ki tudja… Én nem mondtam senkinek, Flóra se. Igaz, tudjuk milyen az internet, ha arra felkerül valami, onnan leszedni nem lehet. A hatalmas csarnokba beérve megpördültem egyet magam körül. Láttam, hogy jön felénk egy biztonsági őr. Kicsit megijedtem, de miután barátságosan mosolygott megnyugodtam. Miután a többiek is mögénk kerültek, mi Flórával kicsit félrementünk, a fiúk kértek meg ránk. Ők valamit beszéltek az őrrel. Az eszmecseréjük után mosolyogva jöttek oda hozzánk. Louis megfogta a kezem, és elindultunk a kijárat felé. Az ajtón kilépve éreztem, hogy egy kicsit megszorítja a kezem.  Felnéztem rá, de ő csak mosolygott. Szétnéztem, hogy megtudjam, a fiúk milyen járművet szereztek a hazajutáshoz. Végül megérkezett a már sokszor látott piros busz.

- Ez hogy? – mutattam a busz felé, Louis-ra nézve.

- Hamarabb elindult, mint mi, hogy ide tudjon érni. – nevetett.

Mindenki beszállt a buszba, de én segítettem a buszsofőrnek bepakolni a bőröndöket, mert le kellett vezetni a felesleges energiát, ami rajtam volt. Nagyon izgultam, hogy mindent el tudjak majd vinni Londonba. Érdekel, hogy Louis mit fog szólni a szobámhoz. Nem hiszem, hogy sokat voltak fanok szobájában, így nem tudhatják, hogy mindenhonnan ők fognak visszanézni a poszterekről. A sofőr megköszönte a szolgálataimat, én pedig berohantam a buszba. Elkezdtem sipítozva ugrálni, majd hirtelen beledőltem a mellettem lévő székekbe. A többiek nevettek, én pedig elővettem a telefonom, és böngészni kezdtem. Először a Facebookra tévedtem. Szerintem az összes ismerősöm írt nekem egy üzenetet. Voltak szolidak, de olyanok is, akik jól kifejtették véleményüket. Pl.: „Fojj te ezekkel a buzikkal vagy?” Na, erre egy még szebb üzenetet írtam vissza. Elöntött a méreg mikor megláttam. Annyira utálom az olyan embereket, akik úgy mondanak másokról véleményt, hogy nem is ismerik őket. Néhány ilyen kedves üzenetre válaszoltam, és még párra, amik normálisak voltak. Niall kijött hozzám, és leült a mellettem lévő székre, majd nézte, amit csinálok. Megmosolygott néhány üzenetet, mert megnézte, hogy mit írtam vissza rájuk. Ezután elvette a telefonom. Hadakoztam vele egy darabig, de feladtam, mert nagyon aranyosan nézett rám. Kíváncsi volt miket tartogatok a telefonomban. Elkezdte nézegetni. A képekkel kezdett. Elkerekedett a szeme mikor meglátta, hogy több, mint 3000 kép van a One Direction mappába.

- És még van több is! – kacsintottam rá.

Nevetett. Azután a kameraképeket nyitotta meg. Végignézegette azokat is, némelyiknél fel-felnevetett, mert vagy Flórával voltunk rajta, vagy vicces volt a kép. Nem sok mindent csináltam, addig, amíg meg nem láttam az ismerős tájakat a lakóhelyem közelénél. Egy parányit örültem, hogy láthatom a várost, ahol felnőttem, ahova iskolába jártam –járok. Már közeledtünk Flóráék házához. Az ő otthona előbb volt, mint az enyém, így ő és Harry leszálltak a buszról. Liam, Niall és Zayn szomorúan megölelték Flórát. Nem értettem. Minek mikor egy óra múlva találkozunk. Egy egyszerű tréfának vettem, és indultunk a mi házunkhoz. Mikor befordultunk az utcánkba, kicsit elgondolkoztam. Mennyit mentem én föl ezen az utcán suli után… és mindig One Direction-t hallgattam. Most pedig újra felmegyek, de velem vannak. Mellettem. A házunk előtt megállt a busz, én pedig lerohantam róla, majd beszívtam a friss levegőt. Két óra buszozás után ez természetes. Louis unottan követte a példámat. Nagy lendülettel benyitottam a kapun, majd hátranéztem Louisra.

- Gyere! – mutattam a kezemmel is.

A házunk mellett van egy olyan 5-6 méteres járda, és a végén elkanyarodik balra. Ott van a lakás ajtaja. Kertes házunk van. Az udvaron van egy pavilon is, alatta egy nagy asztallal. Szülinapokkor, különböző bulikkor ott szoktunk enni, már ha kint jó idő van. A pavilon mellett balra van egy hintaszék. A házőrzőnk egy 7 éves fehér spicc fajtájú kutya, név szerint Lilo. Igen, gyerekkorunk kedvenc meséjéből a Lilo és Stich-ből. Jó tudom, hogy abban a Lilo az a lánynak a neve volt, de kicsi voltam naaa. Egy hatéves gyerek nem tud értelmesebb nevet adni. Max. a Buksit. Kertünkben nagyon sok fa van, különböző gyümölcsökkel.

Louis nem mozdult. Lehajtott fejjel állt a kapu előtt. A fiúk a busz ajtajában nézték az eseményeket.

- Mondom, hogy gyere! – szóltam már kissé idegesen, majd visszamentem és megragadtam a kezénél.

Húzni kezdtem, mert azt akarta, hogy bejöjjön. Ő kirántotta a kezemből a kezét. Meglepődötten fordultam meg, és csalódottan néztem a szemébe. Felnéztem a buszra, és láttam, hogy a fiúk inkább visszamentek a busz belsejébe. Igaz utána az ablakban pillantottam meg őket, szóval semmi értelme nem volt, hogy bementek. Louis közel jött hozzám, megfogta a kezem, és simogatni kezdte.

- Nem megyek veled a házba…

- Jó akkor várj meg itt, és mindjárt jövök! – mondtam még mindig vidáman, és indultam volna az otthonomba, de Louis megint visszarántott.

- Nem kell elkészülnöd… - nézett a szemembe.

- Akkor, hogy viszek cuccokat? Meg akkor minek jöttünk haza, ha nem ezért? – megláttam Louis szemében a szomorúságot, majd megöleltem. – Mi a baj? Mondd el! Miért jöttünk ide?

Sóhajtott egyet, majd észrevettem, hogy a fiúk ismét a busz ajtajában álltak. Louis lehajtotta a fejét, szipogott, azután megtörölte a szemét.

- Louis! Ne csinálj ezt! Nem láthatlak így! – emeltem fel a fejét. – Kérlek… nem lesz semmi bajom!

Vett egy hatalmas levegőt, majd még egyszer megtörölte a szemét. Mikor rám nézett arca komolyra fordult, de végül megszólalt.

- Nem szeretnélek itt hagyni, de muszáj… sajnálom.

 - Itt hagyni? – néztem értetlenül.

Fel sem fogtam, hogy mit mondott. A szívemet, mintha felgyújtották volna, majd egy drótkötéllel tekerték körbe. Nagyon fájt. A fejemben miértek sorakoztak. A lelkem üres volt. Kínomban már nevetni kezdtem, de éreztem, hogy a könnyeim folynak az arcomon. Louis ölelésre nyitotta a karját, de én kikerültem, és kimentem a buszhoz. Niall kijött, és egy szoros, baráti ölelést kaptam tőle. Zayn-től egy gyengéd, fájdalommentes ölelést és egy puszit kaptam. Végül Liam egy védelmező, szeretetteljes ölelést adott nekem, majd letörölte a már akkor patakokban folyó könnyeimet.

- Légy jó! – mondta kórusban Zayn, Liam és Niall, majd elnyelte őket a busz.

Hátrafordultam, majd láttam, hogy Louis-t a kezével a falnak támaszkodva. Látszott rajta, hogy nagyon bántja, hogy itt kell hagynia, de biztos meg van az oka rá.

- Louis… - tettem a vállára a kezem.

Megfordult, és megölelt.

- Sajnálom… - motyogta a hajamba.

Adott egy puszit a fejemre, majd könnyes szemmel rám nézett.

- Nem akarlak elveszíteni! Ezt tudnod kell! – meg akart csókolni, de én elfordultam.

Csalódott tekintetét látva kissé meglágyultam, és adtam a szájára egy búcsúcsókot.

- Hát akkor… viszlát. – indultam volna meg, de visszarántott - megint.

Megölelt.

- Nagyon fogsz hiányozni! Te voltál a legcsodálatosabb dolog az életemben! Lehet, hogy csak pár napja ismerlek személyesen, de mégis az érzéseim szívből jönnek. Sőt, a lelkemből. Ha tehetném, elrabolnálak, de akkor bajba kerülnénk, bár az engem nem érdekelne! És-

- Louis… elég! Nem bírom! Nagyon fáj! – vágtam bele a szavába. – Te is fogsz hiányozni! – adtam neki egy puszit a szájára, és elkezdtem sírni. – Kérlek, menj már!

Szorosan megölelt, egy puszit adott a fejemre, hátrált néhány lépést, majd megfordult és beszállt a buszba. Az nagy morajlással elindult, és szép fokozatosan eltűnt a szemem elől. Mindennek vége. Elvesztem. Olyan érzés volt, mintha most a szívemből egy darabot téptek volna ki. A busz elvitte a szívem darabját. Örökre. Soha többé nem fogom már látni. Vége.

8.rész

Sziasztok!

Először is sajnálom, hogy ilyen későn raktam fel a részt, de sajnos délutánonként programjaim voltak, és utána meg tanulnom kellett, azután meg általában fél órát tudtam csak géphez jönni. Úgy érzem, hogy ennek a résznek a végét egy picit összecsaptam, de majd eldöntitek. ^^ Kommenteljetek! :D És bocsánat ha unalmas a rész. :/ A következő rész kirakásának időpontja még kilátástalan sajnos, mert jövőhéten is ugyanilyenek lesznek a délutánjaim szóval, nehéz lesz megírnom. :/ De már elkezdtem szóval semmi gond! ;)

Jó szórakozást, és kellemes olvasást a részhez! :)

8.rész Shopping Királynők

Szandi szemszöge:

Mindig is jó alvónak mondtam magam, mert szinte semmi zaj nem ébresztett fel. Most viszont kipattantak a szemeim mikor hallottam egy ajtócsukódást. Egész halk volt, de én mégis észrevettem. Azt hittem először, hogy valaki besurrant a szobába, de hamar rájöttem, hogy tévednem kellett, mikor átfordultam a másik oldalamra, hogy adjak Louisnak egy puszit. Nem volt ott. Biztos, hogy ő ment ki az ajtón. Az óra 9:49-et mutat. Hirtelen azt hittem, hogy 10-re beszéltük meg a találkozót, így gyorsan berohantam a fürdőbe. Ott megtorpantam, mert eszembe jutott, hogy csak 11-re kell mennem. Ha már a fürdőben voltam, úgy döntöttem, hogy megfésülködök. Miután kész lettem visszamentem a szobába keresni valami ruhát. Valamin megakadt a szemem. Az éjjeli szekrényen volt egy papír. Louis írt nekem: „Szia, édesem! Remélem jól aludtál! Sajnálom, hogy nem tudtam elköszönni csak Dolly nagyon hamar berendeltetett. Érezzétek jól magatokat! Puszi: Lou. <3”

Nagyon aranyos volt tőle, hogy írt és ez már most fel is vidított. Kinyitottam a szekrényt és kerestem magamnak ruhát. Végül a fehér, mintás topomat vettem fel a fehér, neon narancssárga foltos nadrágommal. Jaj, imádom ezt a nadrágot! Egy kevés sminket is tettem magamra. Szájfény, púder és szempillaspirál, kész is volt a „remekmű”. A napsütés miatt vettem fel még egy napszemüveget is. Az elkészülésem időpontja 10:28 volt. Rendben akkor van fél órám kajálni, az nekem éppen elég is! Elindultam a shoppingtúránkra. Lusta voltam megvárni a liftet, így lépcsőn mentem.

***

Leültem egy szépen megterített asztalhoz – reggelihez túl szépen – és elkezdtem falatozni a finomságokból, amiket hoztam magamnak. Örülök, hogy ez a szálloda a későn kelőknek is jól van megcsinálva, mivel 11-ig van reggeli. Délben ebéd és még büfézni is lehet közöttük. Igaz én nem eszek annyit, hogy ezekre szükségem legyen, habár most jól jött, hogy nem mondjuk, 9-ig van kaja. Kelhettem volna 8-kor a 11 órai programomhoz. 

***

A bejárat előtt kissé megtorpantam, mert láttam Flórát beszélgetni egy másik lánnyal, aki ismerős volt, de nem tudtam honnan. Kimentem az ajtón.

- Khm, Flóra… - szólítottam meg.

A lány, aki előtte állt megfordult.

Hiszen ő Danielle Peazer volt, Liam barátnője! Úristen!

- Szia! – nyújtotta felém a kezét.

Én csak vigyorogni tudtam, de megráztam a kezét.

- Tegnap Harry mondta, hogy megérkezett, így gondoltam jöhetne velünk, ha nem baj. – lépett oda Flóra.

- Jajj, nem! Dehogyis! – ráztam meg a fejem.

- Rendben akkor mehetünk! – mondta Danielle, majd Flórába és belém karolt.

Elindultunk az egyik legközelebb álló taxihoz. Dolly már előre rendelt nekünk egyet, csak ugye meg kellett keresnünk. Mivel mi nem akartuk Flórával megkérdezni a taxistól, hogy hozzánk jött-e, ezért Danielle hősiesen bekopogott az ablakon és megkérdezte. És milyen jól tette! Pont az volt a mi taxink, így már ugrottunk is bele és egyenest a római plázába indultunk – ami mellesleg hatalmas volt. A kocsi út közben én is megtudtam, hogy Danielle miért is van itt, habár gondolhattam volna, hogy Liamhez jött, de túl nagy sokkban voltam. Elég hamar odaértünk, csak 6 perc volt az egész. Mikor kiszálltam a kocsiból, tettem pár lépést, és megláttam a hatalmas épületet, kissé megtorpantam. Flóra mellém állt és mosolygott, miközben én a számat tátottam.

- Csukd be a szád, különben bele száll a légy! – ment el mellettünk Danielle nevetve. – Gyertek már! – intett a kezével, majd mindketten nekiiramodtunk.

A bevásárlóközpont ajtaja forgóajtó volt. Körbenéztem hátha látok olyan boltot, amit otthon is nagyon szerettem. És igen megláttam: New Yorker. Kedvenc boltom, mert olyan cuccok vannak, amik az ízlésemnek megfelelőek.

- Gyertek már! – kiáltottam utánuk, mikor én már a bolt bejáratánál voltam.

Nevettek majd gyorsan utánam jöttek. Köszöntem az eladónak, és elindultam a bolt közepe felé, de útközben volt egy ilyen elvágyódás a szememben egy nagyon cuki póló után. Gyors léptekkel a ruhanemű előtt teremtem, és leemeltem a fogasról, azután a karomra helyeztem. Még legalább két kört mentem a boltban mire megtaláltam egy egész szettet, de útközben még a lányoknak is szettem össze ruhákat. Remélem tetszeni fog nekik. Gyorsan megkerestem őket, hogy kezdjünk már el próbálni. Az ő kezükben is volt néhány ruha, de persze kevesebb, mint az enyémben. Izgatottan ugráltam előttük, mire beadták a derekukat. Együtt odamentünk a próbafülkékhez és próbálni kezdtünk. Az első ruha szerencsére jó volt rám. A másodikkal már egy kicsit bajban voltam.

 - Ez nem jó rám! – dobtam át Flórának az egyik pólót.

- Ááá!! Rádobtad a fejemre! – kiáltott Flóra.

Dani jót nevetett rajta.

- Tessék, itt van egy neked is, Szandi! – Dani nyújtott nekem egy nadrágot a fülke alatt.

Imádom! Danielle már most kiismerte a stílusomat. Fél óra ruhapróbálgatás után kész lettünk. Sokat cserélgettünk a szettek között és végül mind megtaláltuk a nekünk valót. Mentünk a pénztárhoz fizetni, majd mikor a nő felénk fordult egy hatalmas „o”-t formált a szája. Meglepődött, mivel ilyen boltban nem szokott híresség ( Danielle ) vásárolni. Fél perc nyugtatás után a nő képes volt normálisan ránk nézni, majd fizethettünk is. Kimenetelkor elköszöntünk, és kiérve én már rohantam is volna a legközelebbi bolthoz, de Dani megállított.

- Ott isteni koktélt adnak!

- Oké akkor menjünk… -kullogtam oda.

Dani egy távolabbi helyre mutatott és közte volt egy könyvesbolt. Tudniillik én ott mindig megállok. Igazából nem nagyon szeretek olvasni, de mégis imádom a könyveket. Elég érdekes felfogásom van… Ez alapján megint megbámultam a kirakatot, és indultam volna be a boltba, de apró dübörgésekre lettem figyelmes. Oldalra fordítottam a fejem, és két őrülten rohanó lányra lettem figyelmes, akik a hármunk nevét kiabálják. Kissé furcsálltam ezt a viselkedést. Mielőtt még elém értek volna a kezemmel megállj-t parancsoltam, szerencséjükre sikeresen megálltak. Rám néztek, majd apró, izgatott ugrálásokba kezdtek. Közben Danielle és Flóra is mellém jöttek.

- Nyugalom! – tettem a vállukra a kezem, majd lenyomtam őket a föld felé. – Szóval… Mi lelt titeket? – vigyorogtam.

- Te… - mutatott rám a szőke vigyorogva.

- Te… - mutatott Flórára a barna hajú lány.

- És te… - mutattak egyszerre Daniellre, aki kicsit sem volt meglepődve, velünk ellentétben.

Én csak kikerekedett szemmel bámultam a vigyorgó lányokra. Ránéztem Flórára, majd Danira, utána vissza a lányokra. Ezt megcsináltam még kétszer.

- Na, jó Szandi! Elég már! – fogott le Danielle. – Hogy hívnak titeket? – fordult a lányok felé.

- Ashley Morney. – mondta a szőke lány.

- Coraline Reed. – válaszolt a barna.

- Okéé! – csaptam össze a kezem, majd megragadtam Ashley karját és elindultam a lépcső felé. – Két óra múlva ugyanitt! – kiáltottam még a többiek után.

Karját fogva mentünk fel a 2. emeletre, és ott találtam egy elég színes boltot, hogy vásároljak. Bementünk, de még mindig húztam magam után Ashley-t. Az eladók kikerekedett szemekkel néztek ránk, de én csak köszöntem, majd odamentem a ruhákhoz. Ott elengedtem Ashley karját. Találtam magamnak egy megfelelő pólót és elkezdtem nézegetni, ügyet sem vetve a mellettem álló, meglepődött lányra. Levettem a ruhadarabot, és a kezemre fektettem. Indultam is volna, mert megláttam egy nadrágot is.

- Öhmm… - szólalt meg Ashley.

- Jah igen! – fordulok felé. – Ashley ugye?

- Igen… de szólíthatsz Ash-nek is. – mosolygott.

- Oksi! Szóval melyik városban laksz?

- Igazából Londonban lakok – Coraline-val egyetemben – csak itt nyaralunk.

- Óóó – vigyorodtam el. – Vagy úgy. Akkor… másik kérdés: Ki a kedvenced az 1D-ből?

- Louis… - mondta kissé félve, majd lesütötte a szemét.

- Jajj… nagyon sajnálom… - közben már odaértünk a szeretett nadrágomhoz is.

- Ne is törődj vele! Szerintem nagyon összeilletek… habár nem sokat tud még rólatok a világ, de szép sorjában kiderül minden. – egy szép mosolyt villantottam rá, majd megkerestem a nadrág között a méretemet, és a karomra helyeztem.

- Köszi! – fordultam felé. – Egyébként… hány éves vagy?

- 16. Te is ugye?

- Igen. Amúgy eddig mik vannak fent rólunk a neten?

- Hát… néhány koncertkép, de nem nagyon látszódtok, mert hátul voltatok. – akaratlanul is elmosolyodtam az emléken. – Aztán még van egy olyan, ahol egy fan fényképezkedett Zayn-el és azon már te látszódsz. – nevetett.

- Miért nevetsz?

- Mert éppen valamit magyaráztál Louis-nak és fura fejet vágtál.

Nevettem. Intettem neki, hogy menjünk már egy kicsit vásárolni is, mert már vagy 5 perce csak álltunk a nadrágoknál. Ash is vett belőle egy darabot, ugyanaz a méretünk. Habár, hogyha jobban megnézem Ash-t észrevehető a kettőnk közötti hasonlóság. Szőke haj, vékony, aránylag magas – tiszta én! Na jó, igaz, neki kék szeme van amit irigylek is, mert imádom a kék szemű embereket. Egyszerűen vonzzanak, mint ahogy Lou is. A nagy gondolkozásomban Ash kiabálása zavart meg, mert ő már rég odarohant egy pulcsihoz ami megtetszett neki. Odamentem hozzá, ő pedig felvette a ruhadarabot. Eszméletlenül jól állt neki, ahhoz képest, hogy a férfiosztályon találta. Gyorsan előkaptam a telefonom, és Ash vette az adást, beállt szépen én pedig lefotóztam. Nagyon jól sikerült kép lett, olyan volt rajta, mint egy modell.

Erre muszáj volt rákérdeznem.

- Ash… - kezdtem, mire felnézett rám. – Nem vagy véletlenül modell? – vigyorogtam.

- De! – virult fel az arca.

- Komolyan?

- Igen. De szerintem – mivel hasonlítunk – te is lehetnél modell. Egyébként is Londonban van a cég, és az 1D-vel jössz oda, én pedig majd beajánllak. Rendben?

- Úristen! Az szuper lenne, de nem hiszem, hogy én olyan modellalkat lennénk. – szontyolodtam el.

- Dehogyisnem! Na, gyere! – ráncigált magával az öltöző felé, de én közben még kapkodtam fel ruhákat.

Egy pár perc alatt fel is öltöztem, és mikor kiértem a fekete függöny mögül, épp Ash dobott le egy csomó ruhát még az ott lévő fotelszerűségre. Én csak csodálkozva néztem rá, mire ő nevetett, és megnyugtatott, hogy ezek neki is lesznek, de azért én is kapok még. Látom gyorsan kiismerte az ízlésemet! Ash a kezéből képkeretet formált és próbált belehelyezni. Közben furcsa arcot vágott, de felcsillant a szeme mikor kiderült számára mit is akar. Válogatott a ledobott ruhákból és mikor végzett a kezembe nyomta. Hát… oké. Átöltöztem – megint – és kimentem, hogy Ash szemügyre vehessen. Végignéztem magamon, majd félénken az előttem álló lányra pillantottam. Ő szakértői szemmel végigmért és bólogatásokkal jelezte, hogy jó munkát végzett.

- Várj egy picit! – mondta, majd ő is berohant a fülkébe a magának kiválasztott ruhákkal.

Leültem és nézegettem miket szedett nekem össze. Még galaxis mintájú nadrágot is talált. Nagyon tetszenek az ilyen nadrágok! Mikor Ash kész lett kijött, és feltett a szemére egy napszemüvegszerűséget. Nagyon jót nevettem az öltözékén. Az egész szett szerintem jó volt, csak az a szemüveg…

Szegény mérgesen bement az öltözőbe, azt hitte nem tetszett az öltözéke. Odamentem a függöny elé.

- Ash… ne haragudj! Nem azon nevettem. Csak a szemüveg kicsit furcsán állt.

Kijött az öltözőből, majd átölelt, és mosolygott. Megbocsátott… huhh. Elengedett, és még egy mosolyt villantott rám és bement öltözködni, mondván, hogy már ő unja ezt a boltot. Okééé… Én még úgy döntöttem, hogy felpróbálok egy szettet. Nézegettem a ruhákat és néhányat a kezemre tettem, hogy, majd azokat húzom magamra. Indultam volna be a fülkébe, mikor meghallottam a telefonom csengőhangját. Abban a pillanatban a ruhák a földön kötöttek ki. Elővettem a készüléket, majd leültem a székre. Melegség öntötte el a szívemet, mikor megpillantottam a képernyőt. Felvettem.

- Szia, szépségem!

- Szia, Louis! – mosolyogtam.

- Hogy érzitek magatokat? Vettél már sok ruhát? – hallani lehetett a telefonba, ahogy mosolyra görbül a szája.

- Szuperül vagyunk, habár most éppen nem Flórával vagyok. – épp ekkor jött ki Ash az öltözőből.

- Akkor kivel? – hangja komolyra fordult.

- Egy rajongóval, akivel úgy érzem, nagy barátságban leszek. – Ash neki dőlt a fülke falának és mosolygott.

Én is mosolyogtam, és intettem, hogy üljön mellém.

- Beszélj vele! Lécci! – könyörögtem Louisnak a telefonba.

- Persze, add csak! – mondta Louis, majd odanyújtottam Ashnek a telefont, de ő csak rázta a fejét és hátrált.

Be akart volna menni az öltözőbe, hogy elbújjon előlem, de én mérgesen néztem rá. Belőle ez azt váltotta ki, hogy visszaüljön mellém és egy hatalmas sóhajjal elvegye a telefont. Beszélgettek egy darabig mindenféléről. Már egy kicsit unatkoztam, így felkaptam az előbb a földre ejtett ruháimat és bementem az öltözőbe. Felöltöztem és kifáradtam az öltöző melletti tükörhöz. Még mindig beszéltek. Kicsit illegettem magam a tükör előtt, majd hallottam egy „Szia-t”, és Ash már mellettem állt.

- Ez nagyon jól áll! – mosolygott. - Vedd meg!

- Én is úgy gondoltam. – vigyorogtam teljesen őszintén, mire ő elnevette magát.

- Tessék – nyomta oda a telefont a kezembe. – Te komolyan gondoltad, hogy a barátnőd vagyok? – nézett rám boci szemekkel.

- Persze! – öleltem meg.

Visszamentem átöltözni és Ash már készen is állt egy rakat ruhával a karján. Nekem is elég sok volt már.

 

Fizettünk és kimentünk a boltból. Ránéztem az órára, hogy mennyi időnk van még. Még fél óra… Cipőt akarok! Szememmel az emeletet pásztáztam, hogy találjak egy cipő boltot. Sikerült is.  Ash támogatta az ötletemet, és nagy iramban elindultunk a célunk felé. Remélem Danielle, Flóra és Caroline is jól érzik magukat. Köszönünk az eladónak, és Ash már neki is iramodott a boltnak. Én csak kullogtam utána. Gyorsan végiggondoltam, hogy milyen ruhákat vásároltam, mert ezek alapján szerettem volna cipőket is. Általánosságban meg is találtam a hozzájuk valót. Az egyik szettemhez még egy valami hiányzott. A fejhallgató. Régebben mindig is akartam egy „beats” márkájút. Most meg van a lehetőségem a megvásárlására. Csak meg kell találnom a megfelelő boltot. Szerintem azt a földszinten találjuk, majd meg. Egy szinttel lejjebb érve szétnéztem, de még nem láttam a boltot, így megfordultam és ismét megindultunk. Ash kissé fáradtan kullogott utánam, de nem akart panaszkodni, mert néhány cuccát én vittem. Mikor megtaláltam a boltot, mutogattam Ashnek, hogy üljön le az előtte lévő padra. Lerakosgattam a cuccokat, és már mentem is be. Nekem mindig is a fehér tetszett ebből a fejhallgatóból, de most megláttam egy brit zászló mintájút.

Na, ez kell nekem! Már csak ez az egy darab volt, így sietősen vettem le a polcról, majd magamhoz öleltem. Odavittem az eladóhoz, és kifizettem. A bolt elé érve nem csak Ash találtam ott, hanem még Carloline-t, Danielle-t és Flórát. A két lánynak el kellett köszönniük tőlünk, de megígérték, hogy Londonban mindenképp találkozunk. Flóra egy kicsit szomorú lett, és nem értettem, hogy miért. Talán nem akar jönni, vagy mi? Nem hiszem, mivel ez volt az álmunk, gyerekkorunk óta, hogy Londonban fogunk lakni és munkát találni. Először megöleltem Caroline-t, és csak aztán Asht. Őt egy kicsit meg is szorítottam, és megköszöntem neki ezt a két órát. Remélem itt még nem lesz vége a barátságunknak.

***

Sajnos Danielle is elköszönt tőlünk, mert egy kicsit Liam-el is akart lenni, és úgy gondolta, nem zavar tovább. Egyáltalán nem zavart. Próbáltuk győzködni, hogy legalább még egy kicsit maradjon, mert úgy is nemsokára megyünk vissza, de nem. Habár ő legalább megnézhette a fiúkat koncert közben is. Dolly minket még oda sem engedett. Azt hittük, hogy életünkben csak egyszer leszünk One Direction koncerten, de szerencsére ez megváltozott. Egy kihagyott koncertbe azért nem halunk bele. Végül is, ha megyünk a fiúkkal Londonba, annyi koncertet nézünk még meg amennyit akarunk. És még külön koncertet is tudnak nekünk adni. Nap végére Flórával egy mozit terveztünk. Szerencsére mindketten vettünk napszemüveget –akarva, akaratlanul is – és kicsit takartuk az arcunkat, ha már Caroline és Ash is könnyen felismert. A moziban nem akartunk ilyen felhajtást. Igaz, jó volt új barátokat szerezni. Felkaptuk az új napszemüvegünket a mozi bejárata előtt. Mielőtt beléptem mosolyogtam egyet, mert eszembe jutott, hogy a One Direction-nak szeptemberben fog kijönni a filmjük a This is Us. Nagyon vártuk már Flórával, és mikor megtudtuk, hogy lesz, eldöntöttük, hogy mindenképp megyünk rá. Kikértük a jegyeket, és vettünk popcornt is. A film 3D-s volt, így le kellett vennünk az álruhánkat. Addig minden simán ment, amíg egy kislány 1D-s sapkával fel nem ordította a nevünket, mire mindenki árgus szemekkel nézett ránk, majd odarohantak és körbevettek és kérdezősködtek. Bementünk a filmre, és az elég hamar el is kezdődött. Mindenki körbeült minket és nem a filmet figyelték, hanem végig csak minket. Szerintem még azt is hallották, ahogy rágtam a kukoricát. A film közepe felé Flóra hapcizott egyet, majd körbevette vagy 600 zsebkendő. Barátnőm nagyvonalúan elfogadta a hozzá legközelebb lévőd, de sajnos rosszul tette, mert a lányok civakodásba kezdtek. Én megoldottam szerencsére azzal, hogy megkínáltam a kukoricámból őket. Mire vége lett a filmnek úgy éreztem, klausztrofóbiás lettem. Kimentem a teremből és összehúztam magam egészen kicsire, mert jöttek közelebb a falak. Az egyik poszter már az arcomban volt. A rémálmomból Flóra ébresztett föl egy csettintéssel. Figyelmeztetett, hogy segítséget kellene kérnünk Paul-tól, a fiúk testőrétől, mert ha most egyenesen visszamegyünk a hotelba a rajongók követni fognak. Habár én 100%-ig biztos voltam abban, hogy tudják a fiúk tartózkodási helyét, de azért beleegyeztem a telefonhívásba. Paul 10 perc múlva, lihegve állt a mozi bejáratánál. Nem értettük miért rohant ennyire. Mi nem is mondtuk neki, hogy siessen. Később megmagyarázta nekünk.

- Harry és Louis kérték, hogy siessek. Igaz ezt két szám szünetében mondták nekem, mikor átöltöztek, így még lehet, hogy a koncert végére visszaérünk. – mosolygott ránk, már a kocsiban.

Sajnos nem volt igaza, és nem értünk vissza a koncertre, mert Dolly felhívott, hogy inkább a hotelba menjünk. A fiúk már az utolsó számot énekelték, ezért mondta. Megköszöntük Paul-nak, hogy eljött értünk, és felmentünk az emeletre a szobánkhoz. Egy öleléssel mi is elköszöntünk egymástól, és én gyakorlatilag beestem az ajtón a sok szatyor miatt. Mivel Louis nem jött ki a fürdőből, és nem is feküdt az ágyon feltételeztem azt, hogy még nem végeztek. A sok vásárlásba eléggé elfáradtam ezért úgy döntöttem, hogy lefürdök, és megyek aludni, és Louis majd jön valamikor. Lepakoltam mindent – csodálkozva láttam, hogy belefért a fotelba -, felkaptam az ágyon hagyott pizsamámat, és elmentem fürdeni. Most nem siettem nagyon. Olyan jó meleg volt a víz, hogy azt hittem elalszok.  Egy kisebb ajtócsapódást hallottam, mire egyből kipattant a szemem, és már siettem a törülközéssel. Először kikukucskáltam a fürdőből, és óvatosan kimentem, mire megláttam Louis, ahogy a szatyrok között kutakodott.

- Mit keresel? – mosolyogtam, mire ő megfordult.

- Téged. – vigyorgott és odajött elém.

- A szatyrok között? – nevettem.

Ő is nevetett, majd megölelt. Kissé eltolt magától, és megvárta, hogy a szemébe nézzek. Komolyságot, aggodalmat, és megbánást láttam a tengerkék szemeiben.

A megbánást nem értettem, hiszen annyi mindent tett már értem. Engem most az sem érdekelne, ha szakítana velem, hiszen boldog voltam. Igaz szomorú lennék miatta, de valahogy csak túlvészelném. Lehet, hogy csak Eleanor hiánya miatt jár velem, hogy pótoljam. Akkor csak kihasznált… nem ilyenre nem is szabadna gondolnom, hiszen olyan őszinteségek is megbújtak abban a szempárban, amit még senkinél sem láttam. Biztos lehetek abban, hogy sosem bántana meg, és nem hazudna nekem. Hirtelen közel hajolt a számhoz, és egy csókot lehelt rá.

- Megyek fürdeni…

Mosolyogtam, és átengedtem a fürdőbe. Gyorsan odaszaladtam a szatyraimhoz, és kutakodni kezdtem. Lekapkodtam magamról a ruháimat, és felvettem azt, amit kiszedtem.

Vártam, hogy Louis kijöjjön a fürdőből. Pár perc után hallottam, hogy nyílik az ajtó. Felpattantam az ágyról, és odamentem Louis elé. Ő csak meglepődötten nézett rám, de én ennek ellenére is folytattam a tervemet. Megfogtam a kezét és vezettem a szobába. Perverz vigyorra húzódott a szája, mikor leültettem az ágyra. Ezt a vigyort hamar átváltotta nevetésre, mikor elkezdtem illegni előtte az új ruhámban. A pillantásaiból ítélve nagyon tetszett neki.

- Várj… várj ez jobb lesz! – megfordultam, majd gyorsan kaptam le magamról a pólómat, meg kb. az összes cuccomat, és átöltöztem.

Elkezdtem járkálni Louis előtt, mint egy modell. Vagyis csak próbáltam. Néha elég viccesre sikeredett, mert vagy leütöttem valamit a fordulásommal a polcról, vagy belerúgtam valamibe. Az általában az ágy, és a fotel volt. Ezt a kis divatbemutatómat fél órán keresztül csináltam, mert Louis megunta, és az egyik járkálásomkor behúzott magához az ágyba. Ott megcsókolt. Egy darabig még feküdtem a hasán, de utána lejöttem róla és visszavettem a pizsamámat. Mosolyogtam rá, majd visszafeküdtem mellé. Ahogy ott feküdtünk egy kisebb szomorúság járta át a szobát. Mindketten nyugodtnak látszottunk, de ez Louis-nál nem így volt. Nem értettem. Nem mertem rákérdezni, nehogy megbántsam vele. Behunytam a szemem és gondolkodtam. Megkérdezzem-e vagy sem? Folyton csak ez járt a fejemben. Kezdett elnyomni az álom, de hirtelen éreztem, hogy Louis felkel mellőlem, ezért résnyire nyitottam a szemem. Odasétált az erkélyhez, elhúzta a függönyt és kinézett rajta. Csak szuszogtam tovább, mintha még mindig aludnék, mert nem akartam megzavarni – bármit is csinált. Csak bámult ki a semmibe… vagyis nem a semmibe, hanem Róma utcáira. Próbáltam egy kicsit oldalra csusszanni, hogy lássam a szemét. Ez a művelet sikerült is szerencsére. Ránéztem, és üvegesen bámult az utcákra. Nem értettem. Mostanában semmit nem értek, hogy mit miért csinál. Hirtelen megfordult, és leült az ágyszélére. Én behunytam a szemem, hogy azt higgye, alszok. Hátranézett, és mosolygott, majd láttam, hogy a szeméhez emeli a kezét és megtörli. Sírt? Nem hiszem… esetleg csak megkönnyezett valamit… Bele akart dőlni az ágyba, de látta, hogy ott vagyok, így egy kicsit oldalra lökött, hogy elférjen. Még utoljára rám nézett, gondolom meg akart bizonyosodni róla, hogy alszok. Miután ezt megtette oldalra fordult, és elaludt. Kisebb gondolkozás után ez a művelet nekem is sikerült.

Nagyon sajnálom :(

Sziasztok! ^^

Nyugi ne gondoljatok semmi komolyra, hogy abbahagynám a blogot vagy hasonló... :D Csak annyi lenne, hogy ugye hétfőn lenne meg az 1 hét határidő az új részhez, és nem valószínű, hogy rá fogok érni felrakni, mert rengeteg dolgom lesz. :/ Sokat kell tanulnom, meg egész nap nem leszek itthon, 7-re szoktam hazaérni. De mindent meg fogok tenni azért, hogy feltehessem. :) Egyébként az a részt nagyoon hosszú lett szóval megérne várnotok szerintem. :P Rengeteget dolgoztam vele - és még mindig dolgozok - úgyhogy remélem nem fogtok haragudni, ha egy nappal később hozom. :) Köszönöm, hogy megértitek. ^^