9.rész

Halihóó!

Először is nagyon sajnálom, hogy csak most hozom, de mivel 8.-os vagyok, nagyon sokat kellett készülnöm néhány tantárgyból, hogy ki tudjam javítani a rossz jegyeket. Nyugi ne gondoljatok nagyon rosszra. Hármasra álltam, és a négyes kellett. :D Sikerült is szerencsére, de ez a blog rovására ment, így őszinte sajnálatom. Meg még ma, és hétfőn volt táncpróba, a farsangi tánchoz. Úgyhogy elég elfoglalt voltam, de szerencsére némi kis időt sikerült fordítanom az írásra, így megszületett ez a firkálmány. Most úgy döntöttem, hogy nem teszek bele képet, mert akkor csak holnap tudtam volna felrakni, és már nem akartalak várakoztatni. :)) Nem tudom mennyire fog nektek tetszeni, de döntsétek el! Komizzatok, mert csak úgy tudjátok ezt az információt nekem eljuttatni. :)

Jó olvasást mindenkinek a részhez! <3

9.rész Hazatérés

Flóra szemszöge:

Félek ettől a naptól, ugyanis ma hazamegyünk. Ha az a szerződés nem lenne minden tökéletes volna. Ezen a napon nagyon sok sírás lesz, habár én már tegnap este, mikor Harry elmondta kisírtam a szemem. Amikor 13 évesek voltunk Szandival elgondolkodtunk… mivel mindketten legjobb barátnők vagyunk, egy iskolába járunk – és még középsuliba is -, ezért eldöntöttük, hogy majd egyszer ki fogunk költözni Londonba. Mindketten nagyon szerettük a várost. Nem csak az 1D miatt, hanem mindkettőnket megfogott a város szépsége, a hatalmas építmények: Big Ben, London Bridge. Lassan nyitottam ki a szemem, és nem egy szép látvány fogadott, hanem Harry hátsója. Éppen valamit pakolászott a földön. Kicsit följebb ültem, hogy pontosabban megfigyelhessem mit is csinál. A bőröndjébe rakosgatta a már gondosan összehajtogatott ruháit. Mikor megfordult, hogy vegyen még ki a szekrényből, meglátta, hogy felébredtem.

- Ó, hát ébren vagy? – odajött és leült az ágy szélére. – Hogy aludtál? Jobban vagy? Tegnap nem is tudtunk beszélni. – hangja édesen csengett, majd egy kicsit közelebb hajolt, és az arcomra tette a kezét, és simogatni kezdett.

- Kicsit jobban, kösz. – egy aprót vigyorogtam. -  A tegnapi nap egy kicsit feltöltött.

Nem is gondoltam volna, hogy a mai nap tudok még mosolyogni, habár Harrynek mindig sikerül megmosolyogtatnia valamivel. Aggódó szemmel nézett rám. Úgy érzem, neki is rosszul esik, hogy megkötötték azt a szerződést, és el kell válnunk.

- Na, álomszuszék! Kelj fel, öltözz, pakolj össze, és mehetünk! – vigyorgott.

- Ennyire örült, hogy elmegyünk? – tettem a szomorút.

- Jaj dehogy is édesem! – adott egy puszit a homlokomra, majd újra a bőröndjének szentelte magát.

Én nagy nehezen kikeltem az ágyból, és a fürdőbe vettem az irányt. Próbáltam normálisabbra varázsolni a külsőmet, ami szerintem sikerült is. Úgy döntöttem, hogy kivasalom a hajam, habár ez egy kicsit több időt vett volna igénybe. Végül rávettem magam, hogy megcsinálom. Gondoltam, csak nem kell annyira sietni. Kb. fél óra alatt sikerült kivasalni az elég göndör hajamat. Mikor kiléptem a fürdőből Harry, úgy nézett rám, mint aki nem látott még élő embert. Ilyen szörnyen néztem ki? Utána nevetett, majd átölelt. Elkezdtem pakolászni, közben Harry az ágyon feküdt és nyomkodta a telefonját.

- A kis lusta! A telefonod képes vagy nyomni, de nekem nem segítesz? – fordultam felé.

- Mi van? Én már bepakoltam a saját cuccom. – nevetett, és tovább játszott a telójával.

- Huhh… - sóhajtottam, majd a szekrényhez mentem egy újabb ruhaadagért.

Na, ilyenkor vagyok pipa a szüleimre, mikor nem tudják hol a határ. Annyi ruhát pakoltak be erre a pár napra! Mindegy ezt a kis pakolást még túlélem. Igaz, azt már nem fogom, mikor a kapuban kell, majd búcsúzkodnom Harrytől. Belegondoltam ebbe, és egy kicsit megkönnyeztem. Szipogtam egyet, majd gyorsan letöröltem a könnyeimet, és újra pakolni kezdtem. Harry aggódó szemekkel nézett fel rám. Én megnyugtatóan mosolyogtam rá, és ő is villantott egyet.

- Ennyire fáj, hogy egyedül kell pakolnod? – viccelődött.

- Tiszta hülye vagy!

Próbáltam ezzel visszavágni. Harry csak nevetett egyet, én pedig már az utolsó ruhadarab bepakolásánál tartottam.

- Vééégre! – dőltem hátra, és a lábammal bezártam a bőröndömet. Visszahajoltam, hogy be is bírjam cipzárazni.

- Indulásra készen? – lépett oda mellém Harry a bőröndjével a kezében.

- Igen… - néztem le a föld felé, majd körbe a szobában.

Meg akartam jegyezni az utolsó hotelszobát. Itt voltunk utoljára. Ez már csak egy kedves emlék marad számomra. Mosolyogtam egyet akaratlanul is, és az ajtó felé vettem az irányt. Szomorúan csukta be Harry utánam az ajtót. Megfogta a kezem, és lift felé szeretett volna vezetni, de én megálltam.

 - Nézzük meg Szandiékat. – pillantottam az ajtó felé.

Kissé mérgesen nézett rám, de végül beleegyezett. Bekopogtam az ajtón, és mivel választ nem kaptam be akartam nyitni, de az már zárva volt.

- Basszus! – kiáltottam. – Szandi és Louis már rég kész vannak!

Harry elégedetten mosolygott, én pedig a liftig ráncigáltam. Utáltam, ha elkések, vagy ha valakinek várnia kell rám. Ez a hajvasalásom hibája! Beszálltunk a liftbe. Szerencsére senki nem volt benne, és reménykedtem, hogy nem is lesz más. A lift üveges volt, így láttam a hotel belsejét. Olyan gyönyörű volt. Aranyszínű lámpák lógtak a plafonról. A bár a földszinten már kinyitott, és ténykedtek benne emberek. Leértünk a legalsó szintre, és egy elég érdekes látvány tárult elénk.

Szandi szemszöge:

Gyorsan összepakoltam minden cuccomat a bőröndömbe. Igaz, most sokkal nehezebben fért bele, mint mikor anyáék küldték, mert tudniillik lusta vagyok a hajtogatáshoz. Ennek fényében csak bedobáltam a ruhákat, és már készen is álltam az útra. Nagyon boldog voltam, mert megyünk haza, ott összeszedünk még néhány cuccunkat, és irány London! Louis már nem volt olyan fényes állapotban, mint én. Valamiért kicsit szomorú, melankolikus aurát árasztott magából. Nem szeretem, ha valakinek ilyen az aurája, kisugárzása, mert akkor az enyémet is elrontsa, és ezt nem akartam. Próbáltam kicsit bolondozni, és így felvidítani, és ez némileg sikerült is. Most már legalább mosolygott. Én vigyorogva és ugrálva léptem ki a szoba ajtaján, míg Louis lefelé konyuló szájjal. Odamentem elé, mélyen a szemébe néztem, aztán a két mutatóujjamat a szájához tettem ezzel egy vigyort formálva. Lelökte a kezemet magáról, és megfogta azt, miközben esett volna le mellém. Ő is a szemembe nézett. Meg akart csókolni, de én gyorsabb voltam nála, és már előbb rátapasztottam ajkaim az övére. Hosszú, szerelmes csók után megindultunk a lifthez. Beléptünk, és csillogó szemekkel néztem kifelé az üveges részén. Láttam a földszinti bárt, de az még nem nyitott ki. Ilyen korán lenne? Azért még biztos voltam benne, hogy mi leszünk az utolsók, akik leérnek, de meglepő módon tapasztaltam, hogy nem. Flóra és Harry még nem voltak ott. Niall és Liam éppen csocsózott, ügyet sem vetve ránk. Gyorsan odarohantam az asztal azon végéhez, ahol a kék húzócskák voltak.

- Niall céloz, lő, és góól! – kiáltottam, mikor megtörtént az esemény, majd a csípőmre tettem a kezem, és rosszallóan néztem rájuk, amiért nem vettek észre.

Legalább egy „Szia-t” kipréselhettek volna magukból, mikor leértünk. Niall-nak felcsillant a szeme, mikor meglátta, hogy ott vagyok, és adott egy hatalmas ölelést.

- Sziaaa! És bocsi… - aranyosan megvakarta a fejét.

Én Liam felé tártam szét a karom, majd ő is megölelt.

- Jut eszembe… Zayn hol van? És Danielle? – kíváncsiskodtam Liam felé.

- Danielle-nek el kellett utaznia. Egyébként, ha egy kicsit előbb érkeztek még el tudtatok volna búcsúzni. – nevetett. – Zayn pedig felhívta az anyukáját. – mutatott egy kis zugba, ahol tényleg láttam Zayn-t, aki már a sírás küszöbén volt.

Louis ledobta magát az ott lévő kanapéra, és kényelmesen elhelyezkedett. Én leültem a Louis-szal szemben lévő ülőhelyre, és lefektettem magam előtt a bőröndömet, majd odarúgtam Louis-hoz. Nevetett, és visszarúgta nekem. Látszólag unatkoztunk. Niall és Liam már nevettek rajtunk. Láttam, hogy Zayn leteszi a telefont, és megközelít minket miközben törölgeti a szemét. Gyorsan felálltam, hogy odamenjek, de Louis pont akkor rúgta a lábam alá a bőröndöt, és én majdnem elestem, de Zayn elkapott. Felnéztem, és mosolyogtam egyet, mert azt hittem elesek. Mikor normális álló helyzetbe kerültünk megöleltem, mert még láttam rajta a sírás nyomait.

 - Ne sírj Zayn! Nemsokára otthon leszünk, és találkozhatsz anyukáddal, testvéreiddel, és Perrie-vel!

Ő is megölelt. Mikor elváltunk mosolygott egyet, majd letelepedett Louis mellé. Liam is elment a csocsóasztaltól, mondván ő már unja a játékot. Niall-al szinte egyszerre néztünk egymásra. Nevettünk, én pedig odarohantam és elfoglaltam Liam helyét.

- Nem veszítek egy lány ellen! – mondta Niall.

- Ugye tudod, hogy otthon körülbelül minden nap játszottam csocsót? – megropogtattam az ujjaimat.

Niall nyelt egyet, majd bedobta a labdát a lyukon, és elkezdődött a játék. Először szépen haladtam, mert már 8 gólt lőttem Niall még csak 3-at, de fordult a kocka, mert nem ment a játék. Utáltam veszíteni, ezért mikor Niall belőtt egy gólt ideges lettem, és így nem tudtam játszani normálisan. Talán ez lehetett az oka, hogy veszítettem ellene.  Nevetett rajtam egy sort – persze csak viccből – mire én felálltam, és rámutattam.

- Játszunk még egyet! Most már biztosan nyerek!

Niall egy vállrántással beleegyezett, és újabb játék következett. Liam közben elment kajáért, de csak magának hozott két szendvicset. Köszi Liam! Leült Louis és Zayn közé, és onnan figyelte a játékunkat. Persze Zayn és Louis is figyeltek, de nekik közben a csínytevésen is járt az eszük. Látszott rajtuk. Most próbáltam nyugodtan, higgadtan játszani, és ez szerencsére meglátszott a gólokon is. 5:2 az én javamra.

- És most következik a 6. gólom! – kiáltottam.

A labda be is ment, csak nem jött ki azon, amin ki kéne neki. Mind az öten nagyot nevettünk ezen, mert lehet, hogy nyertem volna, erre most elveszik a labda. Csakis én lehetek ilyen szerencsétlen! Egy hirtelen ötlettől vezérelve Niall-al megfogtuk az asztal két-két sarkát, felemeltük, majd ide-oda kezdtük dőlögetni. Hallottuk a labda hangját, ahogy gurul. Próbáltuk a kijárat felé vezetni, hogy kiguruljon, de nem ment. Eközben Zayn és Louis próbálták végrehajtani azt a tervet, amin az előbb járt az eszük. Liam harapott volna bele a szendvicsébe, mikor Louis kikapta a kezéből, és eszeveszetten rohanni kezdett, Liam meg utána. Kergetőztek egy darabig, Zayn meg a kanapén fekve röhögött. Én annyira néztem, hogy mit csinálnak a fiúk az egyik kezemmel véletlenül elengedtem az asztalt, és az az oldalára dőlt egy nagy dörömböléssel. Ebben a pillanatban kinyílt a lift, majd Harry és Flóra lépett ki rajta meglepetten. Flóra biztos azt gondolta, hogy szétszedjük a hotelt, Harry pedig legszívesebben beszállt volna Louis kergetésébe. Hirtelen tele lettem adrenalinnal, ahogy megláttam Flórát. Teljesen elengedtem az asztalt, majd Niall is ezt tette, így az az oldalán feküdt. Beleugrottam Flóra nyakába, aki még mindig sokkos állapotban volt. Ő is megölelt engem, majd éreztem, hogy valaki nagy erővel nekünk ütközik, és tőle is kaptunk egy ölelést. Louis volt az. A kezéből kiesett a szendvics, amit Liam készségesen fel is vett, majd ő is megölelt. Már egy nagy öleléskupacban álltunk, mire odajöttek még a többiek

is, majd ők is átkaroltak minket.

- Na, jó, ezt most miért is csináljuk? – szólalt meg Harry nevetve.

- Nem ’tom. – mosolyogtam én is, és mindenki szépen lassan elengedett mindenkit.

- Nos, mivel már ilyen szépen összegyűltünk hívjunk egy taxit, és menjünk! – javasolta Zayn.

Odamentem a bőröndömhöz, és magam elé vettem.

- Oké! – tettem a fejemhez a kezem, mint a kapitányok.

Mindenki felvette a saját bőröndjét, és elindultunk. Én ugrálva közelítettem meg az ajtót. Vigyorogtam egyet a recepciósnak, majd kipattogtam az ajtón. Kintre hallottam, hogy nevettek rajtam. Hátranéztem, és mosolyogva intettem nekik, hogy siessenek. Liam és Zayn elintézték a papírokat meg a kulcsokat a recepciósnál, majd jöttek ők is. Hívtunk egy sokszemélyes taxit, és az 10 perc alatt készségesen állt a rendelkezésünkre. Gyorsan odaértünk a reptérre is. Szerencsére a rajongók nem hátráltattak minket. Igaz a repülőtéren már kicsit gondba voltunk, mert ha nem volt ott 2000 lány, akkor egy sem. A fiúk adtak néhány aláírást, meg fotózkodtak is. Ez már nem volt valami gyors művelet, de azért el tudtunk indulni időben. A fiúk azt mondták, hogy 4 órás lesz az út.  Akkor körülbelül három órára otthon leszünk. Sohasem voltam rosszul repülőn, és ez most sem volt másképp. Flóra most ült először repülőn, de látszólag ő is jól volt. Igaz néha odasúgta nekem, hogy nem érzi jól magát, de utána mindig rendbe jött. Egész végig filmet néztem, beszélgettem a többiekkel, és zenét hallgattam. Így gyorsan véget ért az a 4 óra. A leszállás előtt kb. 10 perccel kinéztem az ablakon, hogy megcsodálhassam a Magyar tájakat. Nem valószínű, hogy sokszor fogom még ezt látni. Amikor a repülő a talajra ért, egy kisebb szorongás futott végig a testemen. Mi lesz, ha a repülőcsarnok tele lesz rajongókkal. Már biztos a magyar Directionerek tudják, hogy a fiúkkal voltunk. Habár ki tudja… Én nem mondtam senkinek, Flóra se. Igaz, tudjuk milyen az internet, ha arra felkerül valami, onnan leszedni nem lehet. A hatalmas csarnokba beérve megpördültem egyet magam körül. Láttam, hogy jön felénk egy biztonsági őr. Kicsit megijedtem, de miután barátságosan mosolygott megnyugodtam. Miután a többiek is mögénk kerültek, mi Flórával kicsit félrementünk, a fiúk kértek meg ránk. Ők valamit beszéltek az őrrel. Az eszmecseréjük után mosolyogva jöttek oda hozzánk. Louis megfogta a kezem, és elindultunk a kijárat felé. Az ajtón kilépve éreztem, hogy egy kicsit megszorítja a kezem.  Felnéztem rá, de ő csak mosolygott. Szétnéztem, hogy megtudjam, a fiúk milyen járművet szereztek a hazajutáshoz. Végül megérkezett a már sokszor látott piros busz.

- Ez hogy? – mutattam a busz felé, Louis-ra nézve.

- Hamarabb elindult, mint mi, hogy ide tudjon érni. – nevetett.

Mindenki beszállt a buszba, de én segítettem a buszsofőrnek bepakolni a bőröndöket, mert le kellett vezetni a felesleges energiát, ami rajtam volt. Nagyon izgultam, hogy mindent el tudjak majd vinni Londonba. Érdekel, hogy Louis mit fog szólni a szobámhoz. Nem hiszem, hogy sokat voltak fanok szobájában, így nem tudhatják, hogy mindenhonnan ők fognak visszanézni a poszterekről. A sofőr megköszönte a szolgálataimat, én pedig berohantam a buszba. Elkezdtem sipítozva ugrálni, majd hirtelen beledőltem a mellettem lévő székekbe. A többiek nevettek, én pedig elővettem a telefonom, és böngészni kezdtem. Először a Facebookra tévedtem. Szerintem az összes ismerősöm írt nekem egy üzenetet. Voltak szolidak, de olyanok is, akik jól kifejtették véleményüket. Pl.: „Fojj te ezekkel a buzikkal vagy?” Na, erre egy még szebb üzenetet írtam vissza. Elöntött a méreg mikor megláttam. Annyira utálom az olyan embereket, akik úgy mondanak másokról véleményt, hogy nem is ismerik őket. Néhány ilyen kedves üzenetre válaszoltam, és még párra, amik normálisak voltak. Niall kijött hozzám, és leült a mellettem lévő székre, majd nézte, amit csinálok. Megmosolygott néhány üzenetet, mert megnézte, hogy mit írtam vissza rájuk. Ezután elvette a telefonom. Hadakoztam vele egy darabig, de feladtam, mert nagyon aranyosan nézett rám. Kíváncsi volt miket tartogatok a telefonomban. Elkezdte nézegetni. A képekkel kezdett. Elkerekedett a szeme mikor meglátta, hogy több, mint 3000 kép van a One Direction mappába.

- És még van több is! – kacsintottam rá.

Nevetett. Azután a kameraképeket nyitotta meg. Végignézegette azokat is, némelyiknél fel-felnevetett, mert vagy Flórával voltunk rajta, vagy vicces volt a kép. Nem sok mindent csináltam, addig, amíg meg nem láttam az ismerős tájakat a lakóhelyem közelénél. Egy parányit örültem, hogy láthatom a várost, ahol felnőttem, ahova iskolába jártam –járok. Már közeledtünk Flóráék házához. Az ő otthona előbb volt, mint az enyém, így ő és Harry leszálltak a buszról. Liam, Niall és Zayn szomorúan megölelték Flórát. Nem értettem. Minek mikor egy óra múlva találkozunk. Egy egyszerű tréfának vettem, és indultunk a mi házunkhoz. Mikor befordultunk az utcánkba, kicsit elgondolkoztam. Mennyit mentem én föl ezen az utcán suli után… és mindig One Direction-t hallgattam. Most pedig újra felmegyek, de velem vannak. Mellettem. A házunk előtt megállt a busz, én pedig lerohantam róla, majd beszívtam a friss levegőt. Két óra buszozás után ez természetes. Louis unottan követte a példámat. Nagy lendülettel benyitottam a kapun, majd hátranéztem Louisra.

- Gyere! – mutattam a kezemmel is.

A házunk mellett van egy olyan 5-6 méteres járda, és a végén elkanyarodik balra. Ott van a lakás ajtaja. Kertes házunk van. Az udvaron van egy pavilon is, alatta egy nagy asztallal. Szülinapokkor, különböző bulikkor ott szoktunk enni, már ha kint jó idő van. A pavilon mellett balra van egy hintaszék. A házőrzőnk egy 7 éves fehér spicc fajtájú kutya, név szerint Lilo. Igen, gyerekkorunk kedvenc meséjéből a Lilo és Stich-ből. Jó tudom, hogy abban a Lilo az a lánynak a neve volt, de kicsi voltam naaa. Egy hatéves gyerek nem tud értelmesebb nevet adni. Max. a Buksit. Kertünkben nagyon sok fa van, különböző gyümölcsökkel.

Louis nem mozdult. Lehajtott fejjel állt a kapu előtt. A fiúk a busz ajtajában nézték az eseményeket.

- Mondom, hogy gyere! – szóltam már kissé idegesen, majd visszamentem és megragadtam a kezénél.

Húzni kezdtem, mert azt akarta, hogy bejöjjön. Ő kirántotta a kezemből a kezét. Meglepődötten fordultam meg, és csalódottan néztem a szemébe. Felnéztem a buszra, és láttam, hogy a fiúk inkább visszamentek a busz belsejébe. Igaz utána az ablakban pillantottam meg őket, szóval semmi értelme nem volt, hogy bementek. Louis közel jött hozzám, megfogta a kezem, és simogatni kezdte.

- Nem megyek veled a házba…

- Jó akkor várj meg itt, és mindjárt jövök! – mondtam még mindig vidáman, és indultam volna az otthonomba, de Louis megint visszarántott.

- Nem kell elkészülnöd… - nézett a szemembe.

- Akkor, hogy viszek cuccokat? Meg akkor minek jöttünk haza, ha nem ezért? – megláttam Louis szemében a szomorúságot, majd megöleltem. – Mi a baj? Mondd el! Miért jöttünk ide?

Sóhajtott egyet, majd észrevettem, hogy a fiúk ismét a busz ajtajában álltak. Louis lehajtotta a fejét, szipogott, azután megtörölte a szemét.

- Louis! Ne csinálj ezt! Nem láthatlak így! – emeltem fel a fejét. – Kérlek… nem lesz semmi bajom!

Vett egy hatalmas levegőt, majd még egyszer megtörölte a szemét. Mikor rám nézett arca komolyra fordult, de végül megszólalt.

- Nem szeretnélek itt hagyni, de muszáj… sajnálom.

 - Itt hagyni? – néztem értetlenül.

Fel sem fogtam, hogy mit mondott. A szívemet, mintha felgyújtották volna, majd egy drótkötéllel tekerték körbe. Nagyon fájt. A fejemben miértek sorakoztak. A lelkem üres volt. Kínomban már nevetni kezdtem, de éreztem, hogy a könnyeim folynak az arcomon. Louis ölelésre nyitotta a karját, de én kikerültem, és kimentem a buszhoz. Niall kijött, és egy szoros, baráti ölelést kaptam tőle. Zayn-től egy gyengéd, fájdalommentes ölelést és egy puszit kaptam. Végül Liam egy védelmező, szeretetteljes ölelést adott nekem, majd letörölte a már akkor patakokban folyó könnyeimet.

- Légy jó! – mondta kórusban Zayn, Liam és Niall, majd elnyelte őket a busz.

Hátrafordultam, majd láttam, hogy Louis-t a kezével a falnak támaszkodva. Látszott rajta, hogy nagyon bántja, hogy itt kell hagynia, de biztos meg van az oka rá.

- Louis… - tettem a vállára a kezem.

Megfordult, és megölelt.

- Sajnálom… - motyogta a hajamba.

Adott egy puszit a fejemre, majd könnyes szemmel rám nézett.

- Nem akarlak elveszíteni! Ezt tudnod kell! – meg akart csókolni, de én elfordultam.

Csalódott tekintetét látva kissé meglágyultam, és adtam a szájára egy búcsúcsókot.

- Hát akkor… viszlát. – indultam volna meg, de visszarántott - megint.

Megölelt.

- Nagyon fogsz hiányozni! Te voltál a legcsodálatosabb dolog az életemben! Lehet, hogy csak pár napja ismerlek személyesen, de mégis az érzéseim szívből jönnek. Sőt, a lelkemből. Ha tehetném, elrabolnálak, de akkor bajba kerülnénk, bár az engem nem érdekelne! És-

- Louis… elég! Nem bírom! Nagyon fáj! – vágtam bele a szavába. – Te is fogsz hiányozni! – adtam neki egy puszit a szájára, és elkezdtem sírni. – Kérlek, menj már!

Szorosan megölelt, egy puszit adott a fejemre, hátrált néhány lépést, majd megfordult és beszállt a buszba. Az nagy morajlással elindult, és szép fokozatosan eltűnt a szemem elől. Mindennek vége. Elvesztem. Olyan érzés volt, mintha most a szívemből egy darabot téptek volna ki. A busz elvitte a szívem darabját. Örökre. Soha többé nem fogom már látni. Vége.