Újabb novellák!?

Hellóó! :)

Már elég sok idő eltelt azóta mióta feltettem azt a két novellát. ( Remélem emlékeztek xD )

Nos arra gondoltam, hogy hamarosan csinálnék megint kettőt. Sajnos erre még nem ezen a héten kerülne sor, mert rengeteg dolgom van. :( Körülbelül jövőhéten kezdeném el írni és azutánra hozni. Vagy kitudja? :D Lehet, hogy már jövőhéten hozom ha jól megy! ;)

Megkérnék most két kedves olvasót, akit érdekel a dolog és írja meg nekem, hogy kivel szeretné a névre szóló novelláját! :) Igyekszem, majd hozni őket minél hamarabb! :*

Rossz hír

Sziasztok!

Nem tudom mennyien olvastátok el, amit a 12. rész elejére írtam, de a biztonság kedvéért leírom még egyszer. ( kicsit részletezem is, hogy megértsétek. ) Február 14-én bekövetkezett az az esemény, amit nem nagyon szerettem volna megélni az életemben. Mamám elhunyt. Én nagyon szerettem őt, olyan volt nekem, mint a második anyukám. Nagyon rosszul érintett a hír, így rossz lelki állapotban vagyok, akármilyen kis sérelem vagy bántás is ér elsírom magam. 20.-án volt a temetése, azt is végigsírtam. Ez lenne az az ok, amiért nem hozom a részt egy darabig. Esküszöm amint megírom fel is rakom, de kérlek értsétek meg.

Köszönöm szépen mindenkinek, aki elolvassa. :)

12.rész

Sziasztok!

Elsősorban nagyon szépen köszönöm a kommenteket, nagyon jól estek. :) Örülnék ha erre a részre is összejönne a 2 komment. A következő rész lehet, hogy egy kicsit később fogom hozni, mert családi ok miatt rossz lelki állapotban vagyok. Így képtelen vagyok az írásra, de próbálkozom. :)

Jó olvasást! :D

 12.rész Kezdjük újra!

Szandi szemszög:

Mamámmal beszélgettem, és mindent elmondtam neki az elejétől a végéig. Közben kicsit megkönnyeztem a mondandómat, de hamar lenyeltem őket. Erős akartam maradni, mivel nem egy gyenge jellemként ismertek meg engem. Próbált vigasztalni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Mielőtt koncertre mentem volna nagyon sokat áradoztam a fiúkról neki, így egy kicsit megismerte őket. Mondhatnánk, hogy Flóra vetélytársa lett, mert Harry vált a kedvencévé. Ha idézném őt: „Olyan kis bájos!” Pontosan mama… pontosan. Habár ha így jobban belegondolok, Harry az idősebb nőkre bukik. Na, jó ez kicsit erős volt. Néha, mikor hazajöttem suliból bejött a szobámba, és beszélgettünk a napomról. Általában zenecsatorna ment, és sokszor voltak a fiúk is. Különböző sztorikat meséltem neki a fiúkról közben. Nem tudom mennyire érdekelte őt, de az akkor nem számított. Louis-t elnevezte répás fiúnak. Gondolom, nem kell mondanom, hogy miért. Zayn volt a szépfiú, Niall a szőkeség, Liam-et csak úgy volt képes megjegyezni, hogy „fél a kanalaktól”.  Jah és Harry volt a göndörke. Nagyon sok minden eszembe jutott miközben beszélgettünk. Az eszmecserénket csöngetés zavarta meg. Fel akartam kelni, hogy megnézzem ki az, de mama megállított.

- Te csak pihenj! – mosolygott. – Én majd kinyitom.

Vigyorogtam, és visszafeküdtem. Ránéztem a fejem fölött lévő poszterre, amin a fiúk voltak, és könnyek szöktek a szemembe. Hallottam, hogy mama kinyitja az ajtót, de nem szólalt meg senki. Ilyenkor általában üdvözli a vendéget, és behívja a szobájába, vagy az enyémbe. Gyors léptekkel jött vissza a szobámba, és mosolyogva szólalt meg.

- A répás fiú van itt! – nevetett.

- Mi? – keltem fel az ágyból, de kicsit féltem, hogy kimenjek.

Zavarodottan néztem ki a szobám ajtajából a bejárati ajtóra, ahol Louis kissé csapzottan állt.

- Esik kint. – vigyorgott rám egy fél mosollyal.

A számhoz emeltem a kezem meglepődöttségemben. Nem számítottam rá, hogy tényleg visszajön. Jó, Zsani üzenete meg a kiírás kis reményt adott, de nem ilyet. Hogy tényleg megteszik. Mintha visszaadták volna a másik felemet. A szívemből kitépett darabot. Éreztem, ahogy a könnycseppek végigfolynak az arcomon. Ránéztem mamára, aki csak mosolygott, és a fejével Louis felé bökött. Odarohantam hozzá, a nyakába ugrottam, és olyan szorosan öleltem, amennyire csak tudtam. Ő is megölelt.

- Soha többé nem engedlek el. – súgta a fülembe, és adott a hajamba egy puszit.

Hallottam, hogy a hátam mögött lévő szoba ajtaja nyílik, és a szüleim léptek ki rajta. Értetlen fejet vágtak, de végül apa megszólalt.

- Ő a Van Direksönből ( direkt írtam így xD ) tagja?

- Apa! Ne nevezd már így őket. És Louis Tomlinsonnak hívják! – kiabáltam, majd hozzábújtam Louishoz.

Louis nem értett semmit a beszélgetésünkből, így megkérdezte, hogy miről is van szó, mert zavarta, hogy kiabáltam. Elmondtam neki angolul is, majd kicsit eltolt magától, és emelt fővel apa elé sétált, aztán kezet nyújtott neki. Kíváncsi voltam mit akar. Apa egy darabig csak nézte, és Louis megszólalt.

- Tisztelt uram, szeretném elvinni a lányát Londonba!  - mondta halál komolyan, én pedig elkezdtem szakadni a röhögéstől.

- Milyen tisztelt uram? – nevettem, mire Louis rám nézett.

- Milyen szándékkal viszed el? – kérdezte apa, majd Louis visszapillantott.

- Mert szeretem. – hirtelen megálltam a nevetésbe, majd komoly fejjel néztem apa szemébe.

Apa mérlegelt, számlálgatott… Végül anya szólalt meg.

- Még túl fiatal vagy. London messze van.

Remek megállapítás anya! Lefordítottam Louis-nak, aki nevetésben tört ki. Apa csak hümmögött egyet.

- Lééécii! – fordultam feléjük. – Jó leszek! – vigyorogtam, mint egy kisangyal.

Most már minden mondatot automatikusan fordítottam Louis-nak, így az előbbi megjegyzésemen csak kuncogott egyet. Szüleim sóhajtottak egy hatalmasat.

- Te is szereted őt? – kérdezte anya.

- Már hogyne szeretném! – jöttem zavarba.

- És szerinted ez több mint rajongás?

- Igen… mivel most volt időm megismerni, és érzem, hogy vele boldog lehetek. Kérlek…

Anya és apa egymásra néztek. Anya mosolygott egyet, majd apa bólintott. Hangos sipítozásba kezdtem bele, majd a nyakukba ugrottam. Louis vigyorgott, én pedig a szobámba viharoztam, és előszedtem kb. az összes táskát, ami volt itthon, és a „szükséges” holmijaimat belepakoltam. Szerintem valamit biztos itthon hagyok… Louis az ajtóban állt, és engem várt. Apa segített kivinni a táskákat, mert a busz a ház előtt várt. Az eső még mindig szakadt. Anyától és mamától még a házban elbúcsúztam. Apától csak a busznál vettem búcsút, aki fájó szívvel engedett csak el. Louis a busz előtt a szemembe nézett átkarolta a derekamat, közelebb húzott magához, és egy szerelmes csókot kaptam tőle. Az esőcseppek végigfolytak az arcunkon. A ruhánk is csapzott volt már. Kézen fogva mentünk fel a buszra. Mikor megláttam Flórát örömömben a nyakába ugrottam.

- Hát te? – vigyorogtam.

- Már egy órája rád várok. – nevetett.

A többiek is kijöttek a függöny mögül, ami eltakarta az ágyakat, és üdvözöltek. Elmesélték az egész sztorit, hogy mi történt a szállodánál, amit én csendben, de vigyorogva hallgattam végig. A Little Things-es résznél kicsit bekönnyeztem, de Niall megölelt, így jobb volt. Adtam neki egy puszit is, mert ha ő nem találja ki ezt a tervet, akkor lehet, hogy nem ülnék most közöttük. Örültem, hogy újra itt lehetek, mert azt hittem örökre elveszítettem Louis-t. A reptérre mentünk – ismét – ahol egy londoni járatra ültünk fel. Én az út felénél bealudtam.

11.rész

Sziasztok! :)

Meghoztam az új részt. ^^ Bocsánat, hogy ilyen rövid lett. :(( Jah még annyi, hogy be szeretném vezetni azt, hogy 2 komment után hozom a részeket, mert enyhén szólva sz*rul esett, hogy én a lelkemet is kitettem az előző részért, és ti pedig még egy szerencsétlen kis kommentre sem méltatjátok. :( Ne értsétek félre, nem felszólítás... csak ha kell a rész akkor kommentre is szükségem van, mert ha nem írtok nem tudom, hogy tetszik-e, mert ha esetleg nem tetszene, akkor a kövit máshogy írnám vagy valami...

Na elég a rizsából. :D Jó szórakozást! ^^

11. Vissza az elejére

„ A 1D Budapesten van! Most láttam őket az egyik szállodánál. *ooo* OMG :3” Láttam meg az egyik oldal kiírását, amin meglepődtem. Mit keresnek még itt? Londonban kéne lenniük. Fellobbant bennem a remény legapróbb szikrája. Hirtelen egyik directioner barátnőm írt rám, Zsani.

- Áááá Szandi! Szandi! Pesten vagyunk és és itt az 1D! :33

- Akkor igaz?

- Igenigen!! <33

- Jólvan nyuggiii :D

- Amúgy milyen volt az út velüük? :D

- Hát… jó. :/

- Akkor miért ilyen a smiley? xD

- Azért mert most itthon vagyok és nem velük. :(

- Ohh… :/ Sajnálom…

- Mind1… túlélem.

- Na de megyeek. Hátha kijönnek :P Szia <3

- Szia és köszi, hogy írtál, sokat segítettél! :)

- Jajj nincsmit! <3

Kikapcsoltam a gépet, és ismét gondolkodóba estem. Lehetséges, hogy még nem bírnak itt hagyni? Elmosolyodtam, mert örültem ennek a hírnek. Most legszívesebben Pestig futottam volna utánuk. De ez persze nem lehetséges. Hirtelen ötlettől vezérelve a telefonért nyúltam és tárcsáztam Flóra számát.

- Szia… - szipogott a telefonba.

 - Mivel még ilyen szomorú vagy, gondolom nem láttad a kiírást. – vigyorodtam el, amit ő is hallhatott, mert gyorsan kapcsolt az agya.

- Miért? Még itt vannak a fiúk?

- Igen, Pesten egy szállodánál látták őket. És ez tudod mit jelent ugye?

- Igen! – hangján boldogság hallatszott, de léteznek örömkönnyek is nem? Hallottam, hogy sírni készül.

- Ne sírj Flóra! – próbáltam nyugtatni. – Nyugi, oké?

- Ühüm… - szipogott. – Szia, és köszönöm, hogy szóltál!

- Szia! – köszöntem el én is.

A telefon letételével könnyek csordultak végig az arcomon. Hallottam, hogy nyílik az ajtóm, és mamám lépett be rajta. Értetlenül nézett rám. Ez kb. minden alkalomkor így van, mikor nem tudja, hogy hazajöttem. Ha például suliból jöttem, és nem szóltam neki, hogy itthon vagyok, mindig megkérdezte, hogy itthon vagyok-e. Leült a kanapé fejem felőli részére, és simogatni kezdte a fejem.

- Mi történt kislányom?

- Semmi mama… Hosszú. – ültem fel, és töröltem meg a szemem egy zsebkendővel.

- Az élet mindig ott talál el, ahol a legjobban fáj. Ezt tanuld meg! – nézett rám.

- Köszönöm. – mosolyogtam.

Louis szemszöge:

Fel, s alá járkáltunk a nagy hotelszobában Harry-vel. Egész végig a szerződés értelmét kerestük, de nem találtuk meg. Liam, Zayn és Niall aggódóan néztek ránk. Az elmélkedésünket hatalmas sikolyok zavarták meg. A rajongók. Igazából jól esett, hogy itt vannak és támogatnak minket ezekben a nehéz időkben is. Niall felállt a fotelból, és kirohant a folyósóra. Egy perc sem telt bele, de már a gitárjával tért vissza. Kiment az erkélyre, integetett a rajongóknak, majd leült egy székre, ami ott volt.

Amikor meghallottam a húrok pengetésétől kapott hangokat fájdalom járta át a testem.

„Your hand fits in mine
Like it's made just for me
But bear this in mind
It was meant to be”

Ahogy Zayn énekelni kezdte a sorokat a rajongók úgy sikítottak fel. Mikor Liam a szólója végére ért szorongani kezdtem. Én ilyen állapotban ezt a dalt nem vagyok képes elénekelni. Kimentem az erkélyre, és ránéztem Niall-ra, akitől egy bátorító mosolyt kaptam. Nagyot szippantottam az esti levegőből. Meglepődtem, mert egészen meleg levegő áramlott a testembe. A Londoni levegő más… hideg, fagyos. A rajongókra nézve sokuk arcán könnyeket fedeztem fel, de mindegyikük mosolygott. Hallottam, hogy az én szólóm következik, így behunytam a szemem, és egy hatalmas sóhaj kíséretében elkezdtem. Ahogy énekeltem csak az ég felé voltam képes nézni.

„You can't go to bed without a cup of tea
And maybe that's the reason that you talk in your sleep
And all those conversations are the secrets that I keep
Though it makes no sense to me”

Eszembe jutott Szandi furcsa leesős szokása. Emlékszek mikor Olaszországba mentünk este leesett az ágyról… aztán magára rántott és úgy aludtunk el. Harry lépéseit hallottam meg a hátam mögül. Gyorsan mellém ért, és belekezdett szövegébe. A rajongók nem sikítoztak. Csöndben várták ki a dal végét. Szólója közben Harry arca egyre dühösebb lett. Az utolsó sort már csak halkan suttogta.

„But you're perfect to me”

Idegesen megfordult, és bement a szobába, én pedig követtem.

- Franba!  - kiáltott föl, majd kezével a szekrényre ütött. Niall is elénekelte az ő részét, majd bejött, és Harry vállára tette a kezét.

- Remélem segítettem! – vigyorgott.

Harry arca felderült, és elindult az ajtó felé.

- Gyere Louis! Visszahozzuk őket!

Zayn és Liam egyetértően bólogattak, én pedig boldogan megöleltem Niall-t egy köszönömmel, majd Harry után rohantam.