12.rész

Sziasztok!

Elsősorban nagyon szépen köszönöm a kommenteket, nagyon jól estek. :) Örülnék ha erre a részre is összejönne a 2 komment. A következő rész lehet, hogy egy kicsit később fogom hozni, mert családi ok miatt rossz lelki állapotban vagyok. Így képtelen vagyok az írásra, de próbálkozom. :)

Jó olvasást! :D

 12.rész Kezdjük újra!

Szandi szemszög:

Mamámmal beszélgettem, és mindent elmondtam neki az elejétől a végéig. Közben kicsit megkönnyeztem a mondandómat, de hamar lenyeltem őket. Erős akartam maradni, mivel nem egy gyenge jellemként ismertek meg engem. Próbált vigasztalni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Mielőtt koncertre mentem volna nagyon sokat áradoztam a fiúkról neki, így egy kicsit megismerte őket. Mondhatnánk, hogy Flóra vetélytársa lett, mert Harry vált a kedvencévé. Ha idézném őt: „Olyan kis bájos!” Pontosan mama… pontosan. Habár ha így jobban belegondolok, Harry az idősebb nőkre bukik. Na, jó ez kicsit erős volt. Néha, mikor hazajöttem suliból bejött a szobámba, és beszélgettünk a napomról. Általában zenecsatorna ment, és sokszor voltak a fiúk is. Különböző sztorikat meséltem neki a fiúkról közben. Nem tudom mennyire érdekelte őt, de az akkor nem számított. Louis-t elnevezte répás fiúnak. Gondolom, nem kell mondanom, hogy miért. Zayn volt a szépfiú, Niall a szőkeség, Liam-et csak úgy volt képes megjegyezni, hogy „fél a kanalaktól”.  Jah és Harry volt a göndörke. Nagyon sok minden eszembe jutott miközben beszélgettünk. Az eszmecserénket csöngetés zavarta meg. Fel akartam kelni, hogy megnézzem ki az, de mama megállított.

- Te csak pihenj! – mosolygott. – Én majd kinyitom.

Vigyorogtam, és visszafeküdtem. Ránéztem a fejem fölött lévő poszterre, amin a fiúk voltak, és könnyek szöktek a szemembe. Hallottam, hogy mama kinyitja az ajtót, de nem szólalt meg senki. Ilyenkor általában üdvözli a vendéget, és behívja a szobájába, vagy az enyémbe. Gyors léptekkel jött vissza a szobámba, és mosolyogva szólalt meg.

- A répás fiú van itt! – nevetett.

- Mi? – keltem fel az ágyból, de kicsit féltem, hogy kimenjek.

Zavarodottan néztem ki a szobám ajtajából a bejárati ajtóra, ahol Louis kissé csapzottan állt.

- Esik kint. – vigyorgott rám egy fél mosollyal.

A számhoz emeltem a kezem meglepődöttségemben. Nem számítottam rá, hogy tényleg visszajön. Jó, Zsani üzenete meg a kiírás kis reményt adott, de nem ilyet. Hogy tényleg megteszik. Mintha visszaadták volna a másik felemet. A szívemből kitépett darabot. Éreztem, ahogy a könnycseppek végigfolynak az arcomon. Ránéztem mamára, aki csak mosolygott, és a fejével Louis felé bökött. Odarohantam hozzá, a nyakába ugrottam, és olyan szorosan öleltem, amennyire csak tudtam. Ő is megölelt.

- Soha többé nem engedlek el. – súgta a fülembe, és adott a hajamba egy puszit.

Hallottam, hogy a hátam mögött lévő szoba ajtaja nyílik, és a szüleim léptek ki rajta. Értetlen fejet vágtak, de végül apa megszólalt.

- Ő a Van Direksönből ( direkt írtam így xD ) tagja?

- Apa! Ne nevezd már így őket. És Louis Tomlinsonnak hívják! – kiabáltam, majd hozzábújtam Louishoz.

Louis nem értett semmit a beszélgetésünkből, így megkérdezte, hogy miről is van szó, mert zavarta, hogy kiabáltam. Elmondtam neki angolul is, majd kicsit eltolt magától, és emelt fővel apa elé sétált, aztán kezet nyújtott neki. Kíváncsi voltam mit akar. Apa egy darabig csak nézte, és Louis megszólalt.

- Tisztelt uram, szeretném elvinni a lányát Londonba!  - mondta halál komolyan, én pedig elkezdtem szakadni a röhögéstől.

- Milyen tisztelt uram? – nevettem, mire Louis rám nézett.

- Milyen szándékkal viszed el? – kérdezte apa, majd Louis visszapillantott.

- Mert szeretem. – hirtelen megálltam a nevetésbe, majd komoly fejjel néztem apa szemébe.

Apa mérlegelt, számlálgatott… Végül anya szólalt meg.

- Még túl fiatal vagy. London messze van.

Remek megállapítás anya! Lefordítottam Louis-nak, aki nevetésben tört ki. Apa csak hümmögött egyet.

- Lééécii! – fordultam feléjük. – Jó leszek! – vigyorogtam, mint egy kisangyal.

Most már minden mondatot automatikusan fordítottam Louis-nak, így az előbbi megjegyzésemen csak kuncogott egyet. Szüleim sóhajtottak egy hatalmasat.

- Te is szereted őt? – kérdezte anya.

- Már hogyne szeretném! – jöttem zavarba.

- És szerinted ez több mint rajongás?

- Igen… mivel most volt időm megismerni, és érzem, hogy vele boldog lehetek. Kérlek…

Anya és apa egymásra néztek. Anya mosolygott egyet, majd apa bólintott. Hangos sipítozásba kezdtem bele, majd a nyakukba ugrottam. Louis vigyorgott, én pedig a szobámba viharoztam, és előszedtem kb. az összes táskát, ami volt itthon, és a „szükséges” holmijaimat belepakoltam. Szerintem valamit biztos itthon hagyok… Louis az ajtóban állt, és engem várt. Apa segített kivinni a táskákat, mert a busz a ház előtt várt. Az eső még mindig szakadt. Anyától és mamától még a házban elbúcsúztam. Apától csak a busznál vettem búcsút, aki fájó szívvel engedett csak el. Louis a busz előtt a szemembe nézett átkarolta a derekamat, közelebb húzott magához, és egy szerelmes csókot kaptam tőle. Az esőcseppek végigfolytak az arcunkon. A ruhánk is csapzott volt már. Kézen fogva mentünk fel a buszra. Mikor megláttam Flórát örömömben a nyakába ugrottam.

- Hát te? – vigyorogtam.

- Már egy órája rád várok. – nevetett.

A többiek is kijöttek a függöny mögül, ami eltakarta az ágyakat, és üdvözöltek. Elmesélték az egész sztorit, hogy mi történt a szállodánál, amit én csendben, de vigyorogva hallgattam végig. A Little Things-es résznél kicsit bekönnyeztem, de Niall megölelt, így jobb volt. Adtam neki egy puszit is, mert ha ő nem találja ki ezt a tervet, akkor lehet, hogy nem ülnék most közöttük. Örültem, hogy újra itt lehetek, mert azt hittem örökre elveszítettem Louis-t. A reptérre mentünk – ismét – ahol egy londoni járatra ültünk fel. Én az út felénél bealudtam.