Liam-es novella

Mint, ahogy említettem nekem ez jobban tetszik, mint a másik. :)) De olvassátok el ezt is és megtudjátok, hogy nektek melyik a jobb. :D

Jó olvasást ehhez is! ^^

Timea Pohli Liam-es novellája: ( beletettem neked egy kicsit Louis-t is, mert ugye eleve őt szeretted volna kérni. :) )

Veletek is történt már olyan, hogy két srác udvarolt egyszerre? Velem pont ez történik! Szörnyű érzés. Igazából az egyiket előbb ismertem meg, mint a másikat, így vele járok. Ez a másik tolakodó – ám nagyon helyes – alak pár hete lépett be a kapcsolatunkba Louis-val. Igen, ez a barátom neve. Vele már fél éve együtt vagyunk, de most valami megváltozott. Itt van ez az új srác Liam. Nemrég költöztek a házunk közelébe – pontosabban velünk szemben laknak – és átjött hozzánk bemutatkozni. Anyukám – jótét lélek módjára – meghívta az egész családját vacsorára. Itt kezdődött el az egész! A vacsora alatt végig engem bámult. Én már kezdtem egy kicsit kényelmetlenül érezni magam, így felmentem a szobámba. Elterültem az ágyon, és vártam, hogy menjenek el. Nagyon megharagudtam a srácra. Idegesített, hogy nem is tudja, hogy van-e pasim mégis, le se száll rólam. Gondolkozásomat kopogás zaja zavarta meg. Azt hittem anya az, hogy szóljon, elmentek a vendégek, én pedig segítsek mosogatni. Sajnos tévednem kellett, és a szomszéd fiúcska lépett be az ajtón. Idegességtől fűtve ültem fel az ágyon, és már kiabáltam volna rá, hogy húzzon ki a szobámból, de ő a kezével betapasztotta a számat és visszadöntött az ágyra. Sikítani akartam, de hatalmas keze eltakarta a számat, így nem sikerült.

- Meg foglak magamnak szerezni! – súgta a fülembe, majd elengedett.

Leszállt rólam, és elindult az ajtó felé. Mérgesen felálltam, mert még senki sem viselkedett így velem. Azt hittem behúzok neki egyet. Nem értettem, hogy képzeli ezt magáról, hogy csak így eldönti, hogy az övé leszek. Liam még mielőtt kilépett az ajtón mosolygott egyet rám. Meglepett, mert nagyon aranyos mosolya van. Nem, nem! Nem szabad ilyen hülyeségeken gondolkoznom, hiszen itt van nekem Louis. Néhány perc múlva hallottam, hogy elköszönnek a szüleimtől a vendégek, és a bejárati ajtó csapódását. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és leültem az ágyra. Anya feljött, majd jól leszidott, amiért így otthagytam a vacsorát. Nem mondtam neki semmit a fiúról, aki bejött a szobámba, letepert az ágyra, és gyakorlatilag magának titulált. Senkinek sem említettem. Még Louisnak sem. El sem merem képzelni mit csinálna ha megtudná. Tuti megverné. Nem lehetett ezt már sokáig bírni. Nem egy iskolába járunk szerencsére, de ő mindig megvárt a suli előtt. Nagyon furcsán éreztem magam a közelébe, mert sokszor hozott nekem kis apróságokat: rózsát, csokit… és ma nyakláncot. Te jó ég! Van ennek esze? Csodálom, hogy Louis még nem vette észre. Vagy valamelyik ép eszű osztálytársam be nem árult neki. Nagyon szép nyaklánc volt. Furcsa… amikor hozta ezeket az ajándékokat olyan kedves volt. Nem is hasonlított arra a srácra, akit azon az estén ismertem meg. Liam megkért, hogy tegyem fel a láncot. Először tiltakoztam, de végül beleegyeztem, mert nagyon nem hagyott békén. Elindultunk hazafelé. Egész úton kérdezősködött a napomról, én pedig válaszoltam rá. Néha én is kíváncsiskodtam. Amikor az utcánkba értünk kissé szorongni kezdtem. Mi van, ha be akar jönni a házba? Túl közel engedtem magamhoz, ezt nem szabadott volna. A házak elé érve elköszöntünk egymástól. Láttam rajta, hogy kicsit szomorú lett. Lehetséges, hogy azt várta, hogy megöleljem? Liam ne csináld ezt velem! Mikor nyitottam a kapunkat anya lépett ki a ház ajtaján.

Szia, kicsim! – kiáltott nekem.

- Szia, anya! – csuktam be a kaput.

- Mi van a barátoddal? – bökött Liam felé, aki a bejárati ajtójuk előtt állt, és a táskájában kereste a kulcsait.

- Fogalmam sincs…

Láttam, hogy anyának felcsillan a szeme egy újabb remek ötlettől. Gondolom ez is olyan lesz, mint a múltkori.

- Menj csak oda, és hívd át hozzánk ebédre!

- De anyaaaa – nyavajogtam.

- Úgyis gondod van a matekkal, úgyhogy nyomás.

Idegesen átmentem a túloldalra, és megálltam a kapu előtt. Liam még mindig a kulcsait kereste.

- Héjj – kiáltottam neki bunkón – anya mondta, hogy hívjalak meg ebédre. – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

- Rendben. – vigyorgott a szokásos, elbűvölő mosolyával.

Mikor kiért mellém a kapuba, összekulcsolta a kezünket. A szemem erre kikerekedett, és kiszedtem a kezem az övéből. Szúrós szemmel néztem rá, de ő csak nevetett. Idegesen rohantam át a házunkba. Na, jó lehet egy kicsit túllőttem a célon, mert rácsaptam véletlenül – de tényleg – a bejárati ajtót. Az ebédnél még nem tett semmi olyat, amiért mérgesnek kellett volna lennem, habár lehetséges, hogy anya miatt volt. Ebéd után anya felparancsolt minket a szobámba tanulni. Nee… A szobámba érve Liam csak nekidőlt a falnak, és várt.

- Hol szeretnél tanulni? – fordultam felé. – Az ágyon, vagy az asztalnál.

- Normál esetben az ágyat választanám, de mivel nem akarlak ma nagyon felidegesíteni, ezért az asztalt választom.

Dühöngtem egy ideig, majd utasítottam, hogy hozzon a mellettünk lévő szobából egy széket. Áthozta és elkezdtünk tanulni. A matekot hagytam utoljára, hogy Liam segítsen nekem. Ő is kész lett a saját házijaival, de még mielőtt nekikezdtünk volna a mateknak, csörgött a telefonom. Ajajajjj… itt nagy baj lesz. Felvettem.

- Szia, édesem! – köszöntem Louisnak a telefonba, és próbáltam kislisszolni a szobából, nehogy Liam valami olyat csináljon, amiből Lou-nak kiderülne az ittléte.

A tervem nem sikerült, mert Liam az ajtóhoz állt, és bezárta azt.

- Szia, hogy vagy? – kérdezte Louis.

- Remekül! – mondtam, és idegesen rúgásra emeltem a lábam, mert ki akartam menni, mindenáron!

Nem tettem meg. Sóhajtottam, és az ágyhoz kóvályogtam, majd leültem.

 - És te? – kérdeztem vissza Louis-t.

- Én is jól vagyok. De beszélnünk kéne este, ráérsz?

- Öhmm… - felnéztem Liamre – de minek is? – és láttam, hogy mérges. Biztos kihallatszik, amit beszélünk. Na, pont ezért akartan kimenni a szobából! – Hát oké… De hova is megyünk?

- Az legyen titok!

- Rendben, de most sajna mennem kell, mert tanulok. Szia!

- Szia!

Letettem a telefont, és Liam felé fordultam, majd az asztalhoz ültem. Hatalmas nagy megkönnyebbülés volt, hogy Louis nem árulta el, hova megyünk, mert Liam biztos követett volna. Ismerem már őt, vannak piszkos trükkjei. Például itt van a nyaklánc, és a gyönyörű barna szeme. Állj! Miket beszélek? Liam odaült mellém. Ó, és ez az illat. Nem! Gondolkozz! Ma mész Louis-val randizni, és ezt semmi sem ronthatja el! Liam elmagyarázott mindent, amit eddig nem értettem. Anya még marasztalni akarta volna vacsorára, de Liam inkább nemet mondott, és hazament. Éreztem, hogy ezt értem csinálta. Louis küldött nekem egy üzenetet miszerint fél óra múlva legyek kész, mert jön értem. A beígért idő alatt elvégeztem a ruhaválasztást, és a sminket, ráadásul még én vártam Louisra a ház előtt. Egy pillantást vetettem Liam-ék házára, és valami furcsát láttam: valaki elhúzta a függönyt. Gondolom Liam volt az. Basszus! Louis az út alatt beszélt hozzám, de én szinte nem is figyeltem, mert folyamatosan hátrafelé néztem, hogy nem jön-e valaki utánunk. De nem láttam senkit. Miért lepte el szomorúság a szívemet? Nem is értem… Odaértünk egy gyönyörű étteremhez. Bementünk, és egy szépen megterített asztal várt minket. Rendeltünk, és mikor megettük Louis a tárgyra tért.

- Szeretsz még engem? – nézett fel a tányérjáról, és próbált nem a szememre koncentrálni.

Kissé megszeppentem erre a kérdésre, mert nem tudtam teljesen mire vélni. Na, jó itt van Liam, de nem hiszem, hogy Louis tud róla.

- H-hogy kérdezhetsz ilyet? Hát persze!

- Teljesen biztos vagy benne? - most már a szemembe nézett.

- Nem! Nem biztos magában! – hallottam meg egy ismerős hangot.

Az ajtó felé néztem, ahonnan Liam jött felénk. Csak három kérdés: Mikor? Hogy? És miéért? De most komolyan… egész úton nem is láttam, honnan tudta hova jövünk? Felálltam, és értetlenül meredtem rá. Liam megállt előttem, és át akart ölelni, de Louis félrelökte.

- Hogy kerülsz ide te szemét? – nézett mérgesen Louis a földön elterülő Liamre.

- Hát… - közben felállt – ez a szüleim étterme. – vigyorgott rám.

Mi? És én nem vettem észre mikor bejöttünk? Gyorsan az étlapra pillantottam, amin megláttam a nevet: Payne’s Haus. Értelmes név egy ilyen puccos étteremnek.

- Mit vigyorogsz te barom? – szólalt fel ismét Louis.

Louis hirtelen mozdulatot tett. Meg akarta ütni Liam-et, de ő kitért előle. Louis ezután három folyamatos ütést mért Liam-re, de mindet kivédte. Megkönnyebbültem felsóhajtottam, mikor Louis hirtelen hátrafordult, és felém vette az irányt. Nagyon féltem, ezért összehúztam magam.

- Tényleg őt szereted? – nézett rám már-már könnyes szemmel.

- Nem tudom… - felnéztem Liam-re, aki már felállt a földről, és szomorúan nézett rám az előbbi válaszomért. – vagyis… igen! – Liam arca felderült. – Szeretem őt bármennyire is idióta, makacs és kitartó!

- Értem… - mondta Louis, és hátat fordított nekem.

Láttam, hogy a kezét a szeméhez emeli, majd megtörli. Nem hiszem el! Louis sírt, és miattam! Még sosem csinált ilyet…

- Szia, Louis… - mondtam neki, ő pedig elment.

Mikor körbenéztem láttam, hogy az emberek mind minket néztek. Kissé frusztráló volt ez az érzés, mert nem szeretem, ha mindenki bámul. Liam elém jött mosolygott, és megölelt. Eltávolodásunk pillanatában lábujjhegyre álltam, és egy szájra puszit adtam neki. Meglepődött, viszont az arcára kiült az a szokásos cuki mosolya. Megcsókolt, majd mindenki hangos éljenzésben tört ki. Liam a szüleire nézett, akik időközben kijöttek a konyhából. Én is hátrapillantottam, és láttam a boldogságot, és a büszkeséget a szemükben. Addig maradtunk, amíg minden vendég el nem távozott az étteremből, és mi segítettünk Liam szüleinek kitakarítani, és mosogatni. Később mikor hazamentünk az én szüleimnek is elújságoltuk a hírt. Nagyon örültek neki, mert Louis-t túl erőszakosnak találták. Ezen a napon Liamnél aludtam.

Az estét a fantáziátokra bízom. :3 :D

Remélem tetszett nektek, hogy ilyen kis novellákat írtam. :) Szerintem fogok még ilyeneket csinálni, mert még én is élveztem mikor írtam. xd